Így él most Buddy Valastro, a tortakirály

Debreceni Andrea | 2024. December 21.
Tortái messze földön híresek, a családja felé irányuló elkötelezettsége legendás. Buddy Valastro megdolgozott a sikerért, de úgy tűnik, lassanként átadja a stafétát.

Bő tíz évvel ezelőtt a csapból is a Tortakirály folyt. A TLC cukrászos műsora a bevándorló olasz családdal eleve adott egy pluszt a realityhez, de a főszerepben nyilván a torták voltak, amihez hasonlót a lakótelepi átlagnéző a helyi cukrászdában még sosem látott. Buddy Valastro neve fogalom lett, a hobokeni Carlo’s Bakery pedig egy csapásra turistalátványossággá nőtte ki magát, és mintha a hobbicukrászok száma is megszaporodott volna. Igen, én is közöttük voltam, mert a képernyőn nézve annyira egyszerűnek tűnt formatortákat csinálni…

Szerettem a szereplőket – annak ellenére is, hogy egy-egy Valastro-testvér, unokatestvér, vagy egyéb rokon néha az idegeimre ment –, de különösen Buddy volt a kedvencem, aki nemcsak édesapjára volt különösen büszke, akitől átvette a boltot, hanem a családjára is. Az olasz família hangos volt, gyakran veszekedtek, és nem egyszer viccelték meg egymást, de az összetartás példaértékű volt közöttük – és ez tette mind a műsort, mind a cukrászdát naggyá. Na meg Buddy hozzáállása, aki szívét-lelkét a munkának adta:

Egy nap döntést hoztam. Bármi is lesz, nem fogunk elbukni. Nem érdekel, milyen keményen kell dolgoznom, minden reggel én leszek az első, és én megyek el utoljára.

Elkötelezettségből jeles

A reality 2009-ben indult el, Buddy pedig egy évvel később már szakácskönyvvel jelentkezett. Szép sorjában aztán egyre több boltot nyitottak New Jersey-ben, amit aztán szélesebb körben az USA követett, és végül, hírnevük megkoronázásaként külföldön is terjeszkedni kezdtek, és Brazíliában is nyitottak üzletet. Buddy nemcsak remek cukrászati érzékkel, hanem mellette kimagasló üzleti szemléletmóddal is bírt, és nagyon okosan addig ütötte a TLC-n felizzott vasat, amíg csak tudta.

Buddy Valastro, a TLC Cake Boss című műsorának házigazdája, a Discovery Upfront eseményén a Lincoln Centerben, 2009. április 2-án, New York-ban (Fotó: Amy Sussman/WireImage)

2013-ban megnyitotta a Buddy V’s Ristorante nevet viselő olasz éttermet a Las Vegas-i Venetian Hotelben, ami aztán lánccá nőtte ki magát, ugyanis több különböző arculatú üzlet is helyet kapott benne. A PizzaCake-nél pizzát, a Buddy’s Jersey Eats foodtracknél gyorsételeket, a The Boss Cafe-ban pedig szendvicseket, friss kenyereket, péksüteményeket és természetesen jó minőségű kávét lehetett, pontosabban még mindig lehet kapni.

Buddy, az üzletember

Azonban senki ne gondolja, hogy ez a jéghegy csúcsa, 2014 nyarán elindította a Buddy V’s Events nevű rendezvényszervező és vendéglátó céget, ami értelemszerűen nagyon is a profiljukba vágott, miután esküvői és ünnepi tortákra specializálódtak. Buddy tényleg minden lehetőséget megragadott: 2016-ban egészségesebb édesítőszerekhez adta nevét, 2018-ban egy édességgyártó éggel társult, ami kisállatoknak gyártott finomságokat, de még ugyanebben az évben saját fondant, vajkrém bevonatot, valamint olasz Biscottit dobott piacra. Sőt a torták királyának köszönhetjük az italautomaták mintájára működő süti automatákat, amik az Egyesült Államokban már nagy sikernek örvendenek: a Carlo’s Bakery tortaszeletjeit innen is meg lehet vásárolni.

Carlo’s Bake Shop Express süteményszeleteket árusító automata, a Miami Nemzetközi Repülőtéren (Fotó: Jeffrey Greenberg/Universal Images Group/Getty Images

A különböző üzletek mellett – amikből egyébként azért több bezárt az évek során –, a képernyőn is egyre több szerepet vállalt. Konyhafőnök, A jövő cukrászai, Buddy nagy tortacsatája – csak néhány azok közül, amik az évek során a képernyőre kerültek. 2023-ben elindította a Cake Dynasty-t, amely gyermekeinek az üzlethez való csatlakozására összpontosít – ő is sokat mesélt arról, hogy otthagyta az iskolát, csak hogy átvegye a családi vállalkozást –, valamint a Legends of the Fork-ot, amelyben az ország éttermeit látogatja.

Halálos iramban

Ilyen hajtás mellett nem meglepő, hogy az évek során több egészségügyi problémája is volt, még a Tortakirályban is volt olyan rész, amikor nem tudott bemenni a pékségbe, annyira rosszul volt. 2014-ben ittas vezetésen kapták, amiért letartóztatták – a rossz nyelvek szerint a fejébe szállt a siker. Később bocsánatot kért a viselkedése miatt és helytelennek nevezte, hogy volán mögé ült. Később az is felmerült, hogy a házasságában nincs minden rendben, de ezt soha nem erősítette meg sem ő, sem a felesége Lisa. Sőt, a 2020-as év még jobban összekovácsolta őket.

Lisa Valestro és Buddy Valastro

Lisa Valestro és Buddy Valastro az 51. Daytime Emmy Creative Arts & Lifestyle Awards rendezvényén, a Bonaventure Hotelben, 2024. június 8-án, Los Angelesben (Fotó: Profimedia)

Buddy Valastro

Buddy Valastro Emmy-díjjal pózol az 51. Éves Daytime Emmy Creative Arts & Lifestyle Awards rendezvényen, amelyet a The Westin Bonaventure Hotel & Suites-ben tartottak Los Angelesben, 2024. június 8-án, Kaliforniában (Fotó: Unique Nicole / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Buddy Valastro

Buddy Valastro a Dressed To Kilt hírességeket felvonultató divatbemutató kifutóján sétál 2019. április 5-én, New York-ban (Fotó: Jared Siskin / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Buddy Valastro

Buddy Valastro séf főzőbemutatója a Grand Tasting eseményen, amelyen a Liebherr Appliances által támogatott kulináris bemutatók zajlottak, a Food Network & Cooking Channel New York City Wine & Food Festival keretében, 2021. október 17-én (Fotó: Dave Kotinsky / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Tank formájú torta

Raymond Odierno, az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke egy tank formájú, 500 font súlyú tortát vágott fel a hadsereg 237. évfordulóján 2012. június 14-én, New York City Times Square-én. Buddy Valastro, a "Cake Boss" műsor házigazdája segített a torta felvágásában, amelyet nyolc munkatársa három nap alatt készített el (Fotó: John Moore/Getty Images/AFP)

Buddy Valastro

Buddy Valastro (Fotó: Taylor Hill / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Buddy Valastro

Buddy Valastro a Carlo's Bake Shop ünnepségén, New York-ban, a Times Square-en, 2024. április 26-án (Fotó: Michael Loccisano / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Buddy Valastro

Buddy Valastro, Paula Weinstein a Tribeca Filmfesztivál ügyvezető alelnöke és Jane Rosenthal, a Tribeca Filmfesztivál társalapítója, a filmfesztivál fogadásán, 2015-ben (Fotó: Slaven Vlasic / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Buddy Valastro

Buddy Valastro (Fotó: Dave Kotinsky / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Buddy Valastro

Buddy Valastro, a TLC Cake Boss című műsorának házigazdája, a Discovery Upfront eseményén a Lincoln Centerben, 2009. április 2-án, New York-ban (Fotó: Amy Sussman/WireImage)

Buddy ugyanis súlyos balesetet szenvedett az otthoni bowling pályájukon – beszorult a bowlinggolyóliftbe a keze –, ami három ujját is súlyosan érintette. „A kezemre néztem, és mindenhonnan ömlött a vér. Úgy nézett ki, mint egy Halloween-film. Ez volt a legrosszabb fájdalom, amivel valaha találkoztam életemben” – mesélte. A felépülése hónapokig tartott, kiesett a munkából, és bár már újra tudja legalább mozgatni az érintett ujjakat, azok ennyi idő elteltével sem funkcionálnak 100 százalékosan.

A tehetetlenség és a pandémia alaposan kikezdte a mentális egészségét és az evésbe menekült. „A COVID után otthon voltam – boldogtanul és kilátástalanul – és ettem.” 2022 márciusában kezdte el érezni, hogy változnia kell a mindennapi rutinjában, már a felkelés is nehezére esett. „Felébredtem, és azt gondoltam: »majdnem a legnehezebb vagyok, mint ami valaha voltam«.” Időszakos böjtbe kezdett, és kilenc hónap alatt sikerült lefogynia: közel 20 kilótól szabadult meg.

A shownak folytatódnia kell

A tempóból is jócskán visszavett – legalábbis magához képest –, bár ez annak is köszönhető, hogy a domináns kezét már nem tudja úgy használni, mint korábban, így a torták elkészítése sem megy már neki olyan gyorsan. Ráadásul a gyerekei abba a korba léptek, amikor már aktívan kiveszik a részüket a vállalkozásból, Buddy pedig szívesen adja át a stafétát, mert úgy gondolja, hogy csak jót tehet az üzletnek, ha az új generáció a maga látásmódjával forradalmi ötleteket hoz be a működésükbe.

Ő pedig addig is újabb és újabb gasztro-műsorokkal rukkol elő: Cake Toppers címmel idén újabb showt indított, melyben cukrászművészek versenyeznek egymással. Láttunk már ilyet? Igen. De ez nem jelenti azt, hogy ne élvezhetnénk egy újabb változatot.

 

 

Forrás: 1, 2, 3, 4

Exit mobile version