Az idei évben több örömteli hír kapcsán is hallhattuk Tripolszky Anna és Nacsa Olivér nevét, a házaspár ugyanis az idei évben kötötte össze életét a Mátyás-templomban, majd mindezek után egy mesés nászútra is elutaztak, amelynek meghitt pillanatait egy korábbi cikkünkben már meg is mutattuk. A humorista és riporter kedvese bár nem gyakran adnak interjút a lapoknak, az nlc-vel mégis kivételt tettek, és egy meghitt, karácsonyi interjú keretében meséltek a közös készülődésükről és arról, hogy ők maguk hogyan viszonyulnak az ünnepekhez és az új évhez. (Az interjú még az ünnepek előtt készült.)

Tripolszky Anna és Nacsa Olivér (Fotó: Olajos Piroska)
Mennyire vagytok „nagy karácsonyozók”? Szeretitek ezt az időszakot?
Nacsa Olivér: Az őszi dekorációt november vége felé felváltják a téli fények és díszek. Ekkor már otthon és a kocsiban egyaránt felcsendülnek az ünnepi klasszikusok Dean Martin, Frank Sinatra, Bing Crosby és sokan mások.
Tripolszky Anna: Nem véletlen, hogy rengetegszer van dallamtapadásunk, és dúdolgatunk akkor is, amikor nem szólnak a dalok. Szerintünk sosem korai elkezdeni a hangolódást! Olivér szerencsére arról is gondoskodik, hogy az évszaknak és az ünnepeknek megfelelő becenévvel illessen. Tavaly a „Red-nosed Reindeer” nyert. Kíváncsi vagyok, hogy idén mivel rukkol elő! (nevet)
Van valami karácsonyi tradíciótok? Szeretitek például a karácsonyi vásárokat?
Olivér: Az adventi időszakhoz természetesen a karácsonyi vásárok is hozzátartoznak. A budapesti vásárokat is minden évben meglátogatjuk, de külföldön is szeretjük felfedezni a különleges karácsonyi forgatagokat. Bécsbe minden évben „elszökünk”, de talán a kedvenc helyünk ilyenkor a francia Elzász-vidék, mert ott tényleg úgy érezzük magunkat, mintha egy karácsonyi mesébe csöppentünk volna!
Szoktatok közösen sütni a karácsonyi időszakban?
Anna: Nálunk Olivér már csak abban a fázisban teszi be a lábát a konyhába – nemcsak karácsonykor, hanem egész évben – amikor kóstolni hívom. Lelkesen szokott kukucskálni, hogy vajon mikor készül el az adott finomság, de én vagyok a szintén általa elnevezett, otthoni TripolszKitchen egyetlen szakácsa. Igyekszem mindig szezonális finomságokat is készíteni, és mindig valami különleges újdonsággal előállni. Miközben én főzőcskézem, Olivér szokta beszerezni a karácsonyfát, és a díszítés mindig egy fontos és meghitt közös rituálé. Engem ilyenkor száll meg igazán a karácsonyi hangulat!
Olivér: De ha már karácsonyi hangulat, akkor tavaly például december 23-án a várban sétáltunk este, és betértünk a Mátyás-templomba szentmisére. Amikor kiléptünk a templomból már mindent ellepett a szűzhó! Mesés volt! Most abban reménykedünk, hogy idén megtörténik!
Mi a kedvenc karácsonyi fogásotok?
Olivér: Hm! Gasztroszerelmesek vagyunk! Az összes fogásnál felcsillan a szemünk.
Anna: A tradicionális karácsonyi menü szokott terítékre kerülni, azaz halászlé, rántott hal és töltött káposzta. Az előételeket és a desszerteket minden évben variáljuk, és ami különleges, hogy nálunk gyűlik össze a család szenteste, és közösen is szoktunk főzni!
Hogy álltok az ajándékozáshoz? Mit adtok egymásnak? Élményeket esetleg nagyobb ajándékokat?
Olivér: Mivel szenteste nálunk szokott összegyűlni a család már évek óta, így a közös minőségi pillanatokon, az ünnep megélésén, a finom ízeken, a meghitt családi hangulaton és a családi együttléten van a hangsúly. De persze ajándékozunk is, és szinte mindig élményt, mert a hétköznapokban is a közös élmények a legfontosabbak számunkra.
Anna: Viszont számomra a kézzel írt karácsonyi képeslapok is elengedhetetlenek, melyre egy-egy általunk írt vers vagy gondolat szokott felkerülni. Ez az egyetlen tárgyi ajándék, amihez ragaszkodom!
Szoktatok jótékonykodni ilyenkor (vagy máskor is)?
Olivér: Igen! Viszont számunkra fontos, hogy ezt csendben tesszük.

Nacsa Olivér párjával a ,,Most vagy soha!” című film bemutatóján (Fotó: Trenka Attila)
Van valami tervetek már az új évre? Nagy utazóknak tűntök, esetleg egy utazás?
Anna: Igen! Rengeteget utazunk, de elég spontán módon szoktuk eldönteni, hogy éppen mi legyen a desztináció. Mindig sok a terv, de a karácsonyi időszak után minden évben egy nagyobb útra megyünk.
Olivér: Európában már rengeteg országot bejártunk közösen is, és Afrikában is voltunk már együtt. Ezért most Ázsia vagy Amerika lesz a közös úti cél a bakancslistánkon!
Szoktatok újévi fogadalmat tenni? Ha igen, idén már tudjátok mi lesz az?
Anna: Nekem minden évben az a fogadalmam, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki minden téren az adott évből! És úgy érzem, hogy ezt sikerül is évről évre teljesítenem!
Olivér: Fogadalmam nem szokott lenni! Egészséget, szeretetet és békét szoktam minden évben remélni és kívánni!