Annak idején miért döntöttél a politikai témájú műsorok mellett? Hogyan alakult így a karriered?
Az egyetemen másodévesként lehetőséget kaptam egy nívós közéleti hetilapnál, a 168 Óránál gyakornokoskodni. Sosem felejtem el, hogy az első komolyabb riport, ami mély nyomot hagyott bennem, a hajléktalanságról szólt. Volt egy akció, amikor erre hívták fel a figyelmet közéleti szereplők, és egy éjszakát a Nyugati aluljáróban töltöttek, én is ott maradtam velük a riport miatt. Itt már éreztem, hogy a közéleti újságírás lesz az én terepem. Imádtam, hogy egyik héten elemzéseket írok, aztán vidéki történeteket mutatok be, máskor meg miniszterekkel interjúzom. Később elkezdtek tévékbe vendégkérdezőnek hívni, de végleg akkor dőlt el a sorsom, amikor Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója hívott a tévébe dolgozni, és életemben először láttam élő műsort vezérlőből. Az olyan adrenalinlöket volt, ami eldöntötte, én ezzel szeretnék foglalkozni. Szeretem, hogy közvetve vagy közvetlenül, de hatással lehetünk, bemutathatunk fontos történeteket, sorsdöntő információkat, megkérdezhetjük azt, amit jó esetben a néző is megkérdezne a tévé előtt. Ez óriási felelősség.
Volt bármilyen negatív tapasztalatod amiatt, hogy nőként politikai témájú műsort vezetsz? Kaptál negatív megjegyzést emiatt?
Nem is azt mondanám, hogy negatív megjegyzést, egyszerűen azt tapasztalom, zsigerileg máshogy ítélnek meg egy női műsorvezetőt mint egy férfit. Sokszor talán nem is rosszindulatból, egyszerűen észre sem veszik az emberek, hogy egy nőnek ötször annyit kell teljesíteni ahhoz, hogy a szakmaiságát ismerjék el, és ne csak nőként lássák a képernyőn.
Nem hallottam még, hogy férfi kollégáim azért kapjanak dicséretet, mert szép a cipőjük vagy az ingjük.
Ez egyszerűen nem téma, az alapján ítélik meg őket, amiért ott vannak, jó-e az interjú, vagy sem. Ha egy női műsorvezetőt dicsérnek, akkor az első, de van olyan, hogy még a harmadik megjegyzés is arról szól, hogy milyen csinos. Aztán jön, „és még okos is”, na ez a kedvencem. És azt hiszem, a férfi kollégákkal ritkán fordul elő, hogy a velük szembe leülő politikus azzal kezdi, hogy milyen jól áll magának ez a szín. Miközben nehezen tudom azt gondolni, hogy nekem nem azért mondja, hogy jó pontot szerezzen, és ne kérdezzem meg, amit egyébként mindenképpen meg fogok kérdezni. De a kettős mérce a munka-magánélet vonalon is erős. Egy férfi műsorvezetőn sosem kérik számon, hogy este miért nem olvas a gyerekének esti mesét vagy reggel miért nem ő viszi oviba. Nőként ezt az ember nagyon gyakran megkapja.
Krug Emília (Fotó: Schumy Csaba)
Mennyit változott az elmúlt években a nők és a politika viszonyának megítélése?
A felszínen talán valamennyit javult, de a mélyben keveset. Ám ez összetett probléma. Amíg a politika egyre inkább kontraszelektált, kevés lesz benne az igazán tehetséges szereplő, tehetséges nő. Pedig hiszek benne, hogy többek között ez kellene ahhoz, hogy változzon a nők megítélése, és a nívója is a hazai közbeszédnek.
Mit lehet azért tenni, hogy bebizonyítsd, nőként ugyanolyan rátermett lehetsz ebben a témában? Érdemes egyáltalán ezt bizonygatni?
Épp ez az: nem nőként vagyok rátermett, hanem újságíróként és műsorvezetőként. És nem bizonygatom, hanem teszem a dolgom. Havonta átlagosan 20 műsort vezetek, a háromnegyedük élő műsor, korán reggel és késő este, választásokkor maratoni adásokat készítünk. És ez csak az a része a munkámnak, amit a néző lát. De nincs ott, amikor hajnalban vagy este órákat készülök a beszélgetésekre, nem tudja, hogy 4:15-kor akkor is csörög a mobilébresztő, ha előtte éjszakáztam a beteg gyerekkel. Bizonygathatnék rátermettségről bármit, a néző a képernyő előtt mond ítéletet nap mint nap.
Otthon is foglalkozol a politikával, hírekkel vagy a stúdióban hagyod a témát?
Mivel a férjem is újságíró, nem hagyom a stúdióban a munkát. Viszont amikor a gyerekemmel vagyok, vagy éppen nyaralok, akkor nagyon határozottan el tudom zárni hírcsapot. Ha éppen játszótéren vagyunk, nem e-mailt írok vagy híreket nézek, de amikor műsorra készülök, akkor nem azon agyalok, alszik-e már a fiam. Igyekszem az életem valamennyi színterén száz százalékosan jelen lenni, megélni az eseményeket. Az egyik nagyon kedves sminkesünk mindig mondja is nekem: Emili, te nagyon tudsz dolgozni, de élni is. Remélem, igaza van.
