A Story magazin iparági forrásokból úgy értesült, hogy 2025-ben már az RTL-en lesz látható Köllő Babett a TV2 helyett. A lap úgy tudja, Köllő a csatorna új valóságshow sorozata, az Exek csatája műsorvezetője lesz, ami gyakorlatilag a Nyerő Páros egy másik verziója.
Az RTL új reality műsorában – amely a német Prominent getrennt – Die Villa der Verflossenen című formátumra épül – olyan párok vetélkednek majd egymással, akik már szakítottak. A Story szerint az RTL már a párok megkeresését is megkezdte, és többek között Kovácsovics Fruzsinát és Istenes Bencét is megpróbálták megszerezni.
Vagyis az új formátumot már nem bízná az RTL Sebestyén Balázsra, aki a Nyerő Páros műsorvezetője volt. Az RTL a lap megkeresésére egy rövid közleményben reagált, amiből – sajnos – semmi nem derül ki a műsorvezető személyéről, illetve Köllő Babett lehetséges átigazolásáról.
Korai lenne még arról beszélni, hogy az Exek csatája című műsornak kik lesznek a szereplői vagy a műsorvezetője. A megfelelő időben adunk majd erről tájékoztatást, de annyit elárulhatunk, hogy izgalmas, érzelmes és fordulatos műsorra készülhetnek majd a nézők. Addig pedig ajánljuk figyelmükbe a Pokoli rokonok, a Cápák között, A mi kis falunk epizódjait, az RTL+ kínálatát, valamint a Barátok közt teljes szériáját, amely január 6-tól minden hétköznap délután látható az RTL csatornán
– írták.