nlc.hu
Sztárok
„A második feleségem kirakott a kuka mellé” - a Jóban Rosszban sztárja a válásáról

„A második feleségem kirakott a kuka mellé” – válásáról vallott a Jóban Rosszban sztárja, Suhajda Dániel

Mindent a nulláról kellett kezdenie az egykori sorozatsztárnak.

Suhajda Dániel 17 éven át játszott a Jóban Rosszban című sorozatban, de amióta a szappanopera véget ért, nagyot fordult vele a világ. Elvált második feleségétől és olyan utat járt be, hogy arról akár forgatni lehetne egy telenovellát – írja a Story magazin.

“A sorozat lassan három éve fejeződött be. (…) Akkorra már eljutottam egy olyan állapotba, hogy ha folytatódott volna, akkor is befejezem. (…) Az utolsó két évet már egy tipikus kiégési folyamatként éltem meg. Semmi másért nem csináltam, csak azért, mert én voltam a családban a kenyérkereső” – mesélte a színész, akinek azonban válságba került a házassága a lányai anyjával, mire elérkezett a sorozat vége. “2023 nyarán végül elváltunk, ennek minden vacakságával és szörnyűségével együtt. Jelesül, ott találtam magam 40 évesen a nullán” – mondta.

Suhajda Dániel a Televíziós Újságírók Díja 2019 gálán – Fotó: Birton Szabolcs

Bevallotta, akkor úgy érezte, soha többé nem fog tudni megbízni senkiben. “Ráadásul egy jól felépített családi egzisztencia után azt is meg kellett élnem, hogy éppen albérletet keresek. (…) Arra számítottam: ennek lesz egy tisztességes vége. De nem lett. Nyilván az összes ügyvéd széttárta volna a karját, mert semmi sem volt a nevemen. (…) A második feleségem elvált tőlem, hogy úgy mondjam, kirakott a kuka mellé, amit én egy cserbenhagyásos gázolásnak éltem meg” – mondta el Suhajda Dániel, aki azzal indokolta, hogy nem akart komolyabban harcolni a váláskor az anyagiak terén, mivel a legelső válása – éppen emiatt – 4 évig húzódott.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Kiemelt fotó: Birton Szabolcs / Fotócentrál

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Nyerj