

A Madách Színház szerette volna meghosszabbítani szerződését, ő azonban nemet mondott erre. Több mint 10 év után búcsúzik az intézménytől Molnár László. A hír színházi körökből szivárgott ki, írja a story.hu, azt nem tudni egyelőre, hogy Ladinek Judit párja miért döntött a távozás mellett.
„Egy műfajban dolgoztunk, így láttuk egymást a színpadon többször is. Megkaptam egy szerepet a Mamma Mia!-ban, ott ismerkedtünk meg jobban Judittal. Ő éppen akkor jött ki a házasságából, és én is szabad ember voltam. Egymásba szerettünk, és azóta is kiválóan működik a kapcsolatunk” – mesélte korábban a Best magazinnak Molnár László arról, hogyan kerültek közelebb egymáshoz párjával, Ladinek Judittal.
Ladinek Judit továbbra is a Madách Színház tagja marad az egyik vezető művészként, aki számos szerepben arat sikert, többek között a Mamma Mia! című darabban Tanyát alakítva. Hogy Molnár László hol folytatja tovább, arról egyelőre nincsenek hírek.