nlc.hu
Sztárok

Kitört a botrány: Majka perre viszi az ügyet

Felháborodva adta hírül a rapper, hogy ami történt, jogsértés, ő pedig meg is teszi a szükséges lépéseket.

Majka új slágere rövid idő alatt mindenkit foglalkoztató témává vált. Mindössze egyetlen hét alatt mostanra több mint 8 millió megtekintésnél jár a klip, véleményt pedig szintén rengetegen fogalmaztak meg róla, többek között Curtis, Nagy Feró és a RTL is kommentálta a szerzeményt.

Az óriási sikert pedig úgy tűnik, egészen meglepő területek is próbálják meglovagolni. Például egy cukrászda. Igen, jól olvastad: sütemény miatt tört ki a legfrissebb botrány.

Egy hódmezővásárhelyi cukrászda ugyanis úgy döntött, „bindzsisztán szeletet” kezd árulni, méghozzá olyan elszántan, hogy a produkció menedzserének felszólítása ellenére sem szüntették be a desszert értékesítését.

Majka most egy friss Facebook bejegyzésben fakadt ki a történtek miatt, tájékoztatva egyúttal mindenkit arról, hogy a helyzet jogsértő, ő pedig jogi eljárást kezdeményez, ahogy minden hasonló helyzetben is kezdeményezni fogja. Mint írja, az ebből befolyt összeget jótékony célra fogja felajánlani.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top