nlc.hu
Sztárok
„Nekem egy koncert két üveg rum volt, azt egyedül megittam” - Súlyos alkoholfogyasztásáról vallott Curtis

„15 kilót fogytam” – Súlyos alkoholfogyasztásáról és életmódváltásról mesélt Curtis

Curtis augusztus óta teljes életmódváltásba kezdett, amelynek egyik legfontosabb eleme az alkohol elhagyása volt. Bevallása szerint már-már az alkoholizmus határán mozgott, hiszen minden fellépésén két üveg rumot fogyasztott el egyedül. A nyár végén azonban ráeszmélt, hogy változtatnia kell. Megijedt attól, amit a tükörben látott, és attól is, hogy valóban elveszítheti párját, Barnai Juditot.

„Azt mondtam, 35 évesen nem nézhetek ki úgy, mint egy 50 éves. A színpadon, a tévében nem nézhetek ki így, és a fiamnak is szüksége van rám, fel kell őt nevelnem. Ráadásul volt sportoló vagyok, szóval muszáj változtatnom” – mesélte a Ki vagy te valójában? podcast legújabb adásában, szúrta ki a Blikk

Curtis a The Voice-ban. Fotó: Schumy Csaba

Augusztusban változtatott is, azóta életében teljes életmódváltás történt, hetente hat napot edz, odafigyel az étkezésére és felhagyott a rendszeres alkoholfogyasztással is.

„15 kilót fogytam. Már az első hónap után hat kiló lement, ami szerintem igazából az alkoholmegvonás volt. (…) Nekem egy koncert két üveg rum volt, azt egyedül megittam. Csak koncerten ittam, de ha volt egy héten kettő, három… Az az embert megviseli. Az összes buli jól le volt hozva, minden jól sikerült, és ezt nem akartam elrontani. Tudtam, ahhoz, hogy szintet lépjünk jövőre, az csak úgy működik, ha én testileg és lelkileg is rendben vagyok” – mondta a rapper, aki úgy gondolja, már sokkal energikusabb és termékenyebb előadóként, amióta nem italozik. 

Azóta 12 bulit csináltam meg józanul. Korábban úgy voltam vele, hogy csinálsz meg józanul egy bulit? Közben pedig sokkal jobb, képben vagyok, energikusabb vagyok, jobban átlátok mindent.

 

Bár nem zárja ki teljesen az alkoholfogyasztást, sokkal ritkábban iszik. Augusztus óta mindössze kétszer fordult elő, hogy pohárhoz nyúlt.

„Egy buli alkalmával pár ital vagy egy üveg rum más, mint amikor hetente rendszeresen sokat iszol. A felelőtlen mulatozásnak viszont véget kellett vetni” – tette hozzá.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top