nlc.hu
Sztárok
Volt iskolája is gyászolja Bényi Ildikót

Gyászol Bényi Ildikó volt iskolája: szívszorító dologra emlékezett az igazgató

Bényi Ildikó az encsi Váci Mihály Gimnázium diákja volt, most szomorúan búcsúzott tőle az iskola igazgatója.

Szerdán, 55 éves korában elhunyt Bényi Ildikó, az Önök kérték! háziasszonya. A csupaszív, mosolygós tévés  egyszer legyőzte súlyos betegségét, ám az később  kiújult. Utolsó időszakában lánya, Tótfalusi Fanni volt édesanyja legfőbb támasza. Bényi Ildikó Szikszón született, az ELTE-n és a Miskolci Egyetemen diplomázott, miután 1988-ban

elvégezte az Encsi Váci Mihály Gimnáziumot.

„Hernádvécsén nőttem fel. A vidék-főváros problematikája miatt jóval előbb elérkezett a pillanat, hogy fizikai értelemben el kellett hagynom a szülői házat.

Sok osztálytársam még nálam is korábban, 14 évesen elkerült a faluból. Engem – jó értelemben – burokban neveltek a szüleim, így középiskolás koromban még annyira gyereknek számítottam, hogy ezt el sem tudtam képzelni. Tizennyolc évesen azonban kirepültem”

 – mesélte a hot! magazinnak korábban.

A Váci Mihály Gimnázium most így búcsúzott

hajdani diákjától: „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy iskolánk egykori tanulója, Bényi Ildikó elhunyt!

bényi ildikó

Fotó: Nagy Zoltán

Ildikó 1988-ban érettségizett az iskolánkban. A középiskola befejezése után a tanulmányai, majd a munkája a fővároshoz kötötte, de volt iskolájába többször ellátogatott az osztálytalálkozók és nagytalálkozók alkalmával, ahol mindig szeretettel láttuk.

Utolsó találkozásunk 2023-ban,

az iskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett bálon volt, amikor Ildikó hálával és szeretettel emlékezett vissza a gimnáziumi éveire, tanáraira. Mindannyian megrendültünk a hír hallatán. Részvétünk a családnak és a hozzátartozóknak! Emlékét megőrizzük”  – írták. A jelenlegi igazgató, Karsai Attila a következőket mondta a Borsnak:

„Mélyen megdöbbentünk a híren, hogy Bényi Ildikó már nincs köztünk. A fekete zászló azóta kint lóg az iskola kapujában. Ildikó az értettségi után is állandó tagja volt a közösségnek, rendszeres vendége volt a gimnázium által szervezett találkozóknak, összejöveteleknek. Utoljára két éve járt nálunk az intézmény fennállásának 60. évfordulóján.

Lelkesen, szeretettel a hangjában mesélt

a többieknek az iskolában töltött évekről, élményekről, tanárokról. Aszalós Katalin osztályába járt, ő azóta nyugdíjba vonult. Egyikünk sem feledi Ildikót, örökké emlékezni fogunk rá” – mondta megrendült hangon.

Kép: Nagy Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top