

Mint arról beszámoltunk, A Nagy Duett új évadának első része sok izgalmat tartogatott, különösen az eredményhirdetés pillanataiban. Utolsó három párosként Geszler Dorottya és Stohl András, Molnár Anikó és Nagy Feró, valamint Szorcsik Viki és L.L. Junior várta az ítéletet. A zsűri végül Nagy Ferót és Molnár Anikót juttatta tovább, a közönség pedig Geszler Dorottyát és Stohl Andrást mentette meg.
Annak ellenére, hogy csak az ítészeken múlt, hogy versenyben maradhattak, a produkciójukról Nagy Feró szuperlatívuszokban beszélt a TV2-nek adott miniinterjúban: “Lehet, hogy azt hiszik, beképzelt vagyok. Nem! Mi voltunk a legjobbak! Talán még az operettesek valamit tudtak (utalt Sári Évi és Schmuck Andor duettjére – szerk.), úgyhogy lehetséges, hogy jövő héten már operettet énekelünk”.
Duettpartnere, Molnár Anikó – aki tavaly már az Álarcos énekesben megcsillogtatta az énektudását – bevallotta, nagyon jól érezte magát a színpadon, cseppet sem volt ideges. “Meglepődtem azon, hogy kevésbé féltem, mint amire számítottam, hogy félni fogok. Egyáltalán nem izgultam. Akkor kezdtem egy kicsit izgulni, amikor Feró közölte velem a színpad mögött, hogy elfelejtette a szöveget. Onnantól kezdve annyira rám hozta a frászt, hogy én is elfelejtettem. (…) Aztán valahogy előjött” – mesélte.
Molnár Anikó és Nagy Feró A Nagy Duettben:





A 79 éves rocklegenda szerint nagyon poénos volt a produkciójuk, és úgy tapasztalta, hogy mások is élvezték. “Nem akarok belekötni a zsűribe, de bele fogok. Szerintem a Hajós értékelte ezt a dolgot. A másik, hogy mi egy nagyon vicces produkciót csináltunk. A közönség nagyon nevetett, nagyon élvezte. Még a rokonaim is, akik láttak otthon, azok is élvezték. Mondták, hogy egy nagyon jó, poénos volt ez” – mondta el.
Molnár Anikó is hasonló véleménnyel volt: “Az gondolom a produkciónkról, hogy az egyetlen olyan produkció volt, amit nem szabadott komolyan venni. Se nekünk, se a nézőknek”.
Az OnlyFans-modellként is sikeres egykori Nagy Ő beharangozta a ma esti produkciójukat is. Elárulta, mivel készülnek a 2. élő-show-ra: “Annyit elmondhatunk, hogy nem lassulunk le, az biztos. Tehát nem fogunk egy szerelmes duettet előadni, még. Egy magyar dal lesz. Egy retro dal lesz, de egy nagyon pörgős, metál zene”.
“Kőkemény metál banda leszünk ketten, Anikóval, az biztos” – fűzte hozzá Nagy Feró.
Kiemelt fotó: Sajtószoba