nlc.hu
Sztárok

Rákóczi Feri attól sem riadna meg, hogy gyerekei anyjából megegyen egy darabot

Rákóczi Feri meglepő kijelentést tett Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor pénteki adásában.

Rákóczi Feri volt a vendég a Beköltözve Hajdú Péterhez pénteki adásában. Sok mindenről beszélgettek, többek között a kannibalizmusról is. 

Hajdú Péter hozta fel a témát, amikor arról beszélt, ukrán hadifoglyok elmondása szerint a fogságban éheztették őket, ezért egereket és patkányokat ettek.

Rákóczi Feri attól sem riadna meg, hogy gyerekei anyjából megegyen egy darabot

(Fotó: TV2/ sajtószoba)

„Az a kemény… Még a patkányra azt mondod, hogy oké…” – mondta Rákóczi Feri, majd így folytatta:

„Mondom a szituációt: itthon várnak a gyerekeid, a családod és az életed. Ott van melletted egy halott ember. Mit csinálsz? Sőt! Együtt mentünk, és én heverek ott halottan. Az a záloga annak, hogy hazajuss a családodhoz, hogy a combomból megeszel húsz deka húst. Nem örömmel tenném, de én megennélek téged. Szerintem a túlélés érdekében mindent meg lehet enni. Ha túl akarsz élni, és ott állsz a halál kapujában, és haza akarsz menni…”– mondta Rákóczi, Hajdú azonban közölte vele, hogy nemhogy belőle, de a saját kutyájából sem enne, még ha az élete is múlik rajta. A rádiós viszont azt mondta, ilyen helyzetben attól sem riadna vissza, hogy gyerekei anyjából megegyen egy darabot – szemlézte a 24.hu.

A rádiós nemrég arról mesélt, hogy gyermekei édesanyja előtt összejött egy nővel, akivel viszonylag hamar szintet lépett a kapcsolatuk. A második randin megkérte a hölgy, hogy menjen el érte, mert szervizben van az autója és nem tud mivel közlekedni. Természetesen eleget tett a kérésnek Rákóczi, majd amikor a harmadik randira is kocsival ment érte, megkérdezte, hogy mennyi ideig lesz még szervizben az autó.

„Azt mondta, eléggé megszorult, nem tudja kifizetni a javíttatást. Én persze egyből megkérdeztem, hogy segíthetek-e. Gondoltam, úgyis együtt vagyunk, majd később visszaadja. Visszakapta az autót, utána még egyszer találkoztunk, majd – modern kifejezéssel élve – ghostingolt. Soha többet nem hallottam róla.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top