nlc.hu
Sztárok

Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba – fotók

Harry herceg hat hónap után utazott az Egyesült Királyságba. Útja a Legfelsőbb Bíróságra vezetett.

Harry herceg hétfőn érkezett meg az Egyesült Királyságba, ahol fél évvel ezelőtt volt utoljára. Útja a bíróságra vezetett, hogy fellebbezzen a Legfelsőbb Bíróság döntése ellen, amely szerint nem jogosult az állam által finanszírozott fegyveres védelemre abban az időszakban, amikor az Egyesült Királyságban tartózkodik. Látogatása egybeesett III. Károly király négynapos, történelmi olaszországi útjával.

Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba

(Fotó: Getty Images)

Harry herceg a Belügyminisztériumot pereli, miután a Királyi és Közszereplők Védelmi Végrehajtó Bizottsága (Ravec) 2020 februárjában úgy határozott, hogy a herceg nem jogosult automatikusan a legmagasabb szintű rendőri védelemre – írja az express.co.uk.

A pletykák szerint Harry herceg nem érzi jól magát Amerikában, nincs mit tenni, vele ellentétben neje Meghan Markle, kicsit sem unatkozik, aki bejelentette új életmódmárkája, az „As Ever” indulását, amely a korábbi blogja, a  The Tig folytatásaként olyan témákat ölel fel, mint az étkezés, kertészkedés és szórakoztatás. Azonban a márka logója hasonlóságot mutat a mallorcai Porreres címerével, ami esetleges szerzői jogi problémákat vethet fel.

Az Express szerint míg Meghan új projekteken dolgozik, Harry nehezen találja meg helyét új életükben. „Egyszerűen nincs semmi dolga: gyerekkorától kezdve koronás szerepre nevelték, jótékonysági rendezvényeken vett részt, találkozott a nyilvánossággal, és mindezt eldobta.” 

Harry herceg látogatása képekben:

Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba - fotók
Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba - fotók
Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba - fotók
Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba
Harry herceg hat hónap után először utazott az Egyesült Királyságba
6 fotó

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top