nlc.hu
Sztárok

Soha nem látott fotókkal ünnepli házassági évfordulóját III. Károly és Kamilla

Sok mindent megéltek együtt, de a szerelmük mindig átsegítette őket a nehéz időszakokon.

2005. április 9-én házasodott össze III. Károly király és Kamilla királyné. Utóbbi akkoriban megosztó személynek számított, ám az évek alatt bebizonyította, hogy hűséges a férjéhez és a koronához, ellátja a feladatait, sőt, még túl is teljesít, így az elmúlt években teljesen megváltozott a britek róla kialakított képe.

A brit királyi pár ma ünnepli a házassági évfordulóját, melynek apropóján eddig nem látott képeket osztottak meg a közösségi oldalaikon.

„Néha olyan, mintha a hajóink elhaladnának egymás mellett az éjszakában, de mindig leülünk egy csésze teára, és megbeszéljük a napot. (…)Néha nem könnyű, de mindig igyekszünk életben tartani a tüzet” – mondta a brit Vogue-nak a házasságáról Kamilla három évvel ezelőtt.

Károly pedig így beszélt a nejéről:

Mindig csodálatos, ha van valaki, akiről úgy érzi az ember, hogy megérti és bátorítani akarja. De kiváló a humorérzéke is, sokszor gúnyolódik, ha túl komolyan veszem a dolgokat. És ez segít. (…)Az a legszebb, amikor a szoba különböző sarkaiban ülünk és olvassuk a könyveinket. Nagyon pihentető, mert tudod, hogy nem kell beszélgetned. Csak ülj ott, és legyél együtt a másikkal

– mondta a brit király.

iii. károly király és kamilla királyné

Fotó: Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top