nlc.hu
Sztárok
Kovács Kati: „Mindig szerettem volna gyereket, 20 évig jártam orvosokhoz"

Kovács Kati 20 évig küzdött azért, hogy édesanya lehessen

Kovács Kati szeretett volna édesanyává válni, de ez nem adatott meg neki.

Palik László műsorának volt vendége Kovács Kati, melyben az énekesnő többek között arról mesélt, hogy szeretett volna anyává válni, ám ez nem adatott meg neki – szúrta ki a 24.hu.

Kovács Kati 20 évig küzdött azért, hogy édesanya lehessen

(Fotó: Olajos Piroska/fotocentral)

 

„Én mindig szerettem volna gyereket. Húsz évig jártam orvosokhoz. Mindenféle gyógyszert ettem, amit javasoltak, mindent megtettem, nem sikerült. Ezelőtt 10–20 évvel elmentem egy vizsgálatra, ahol azt mondta a doktornő, hogy »Ó, ma már nagyon könnyen tudnánk ezen segíteni!« Szóval, akkor még nem volt ilyen fejlett az orvostudomány. A gyógyszerektől, amit kaptam, néha még mindig kettős látásom van. Mindennek az árnyékát is látom. Mert azért voltak ezeknek a gyógyszereknek mellékhatásai” mondta a 80 éves énekesnő, Kovács Kati, akinek mostanra sikerült feldolgoznia a kudarcot, és mindenért kárpótolja őt az, hogy mindig rengeteg időt töltött testvérei gyermekeivel.

19 évesen robbant be a Ki mit tud? által, viszont egyáltalán nem volt könnyű kiépíteni azt a fantasztikus karriert, ami ma már mögötte áll. „Szeretném, ha 50, vagy 120 év múlva megint húszévesek lehetnénk a mostani tapasztalatainkkal és a mostani tűrőképességünkkel együtt. Mert azért nekünk nagyon sokat kellett tűrnünk, mert nagyon megnehezítették az életünket. De a zene az mindenből kiutat jelentett” – mesélte korábban. 

Így festett karrierje legelején Kovács Kati!

Kovács Kati
Kovács Kati
Kovács Kati
Kovács Kati
4 fotó

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top