Kulcsár Edina pár hónappal ezelőtt adott életet negyedik gyermekének, G.w.M-től a másodiknak. Az influenszer anyukát sok kritika érte az alakja miatt a szülés után, ami nagyon bántotta és reagált is ezekre a kommentekre. Két hónapja azonban életmódváltásba kezdett, rendszeresen edz és odafigyel az étkezésre, ezzel pedig már több mint 25 kilótól szabadult meg.
Közel 25 kilót sikerült leadnom a szülés óta, és nagyjából elértem azt a célt, amit kitűztem magam elé, így elmondhatom, hogy jól érzem magam a bőrömben. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy négy terhesség rendkívül megviseli egy nő testét… Gyakran előfordul ugyanis, hogy a bőr megereszkedik a has tájékán, ami esztétikai problémát okozhat. Sajnos nálam is ez történt. Ráadásul én jó nagy pocakos anyuka voltam, ezért elkerülhetetlen volt, hogy így alakuljon. Jelenleg azon dolgozom, hogy természetes módszerekkel javítsam a bőröm állapotát, de igazság szerint a hasplasztikán is gondolkodom
– mesélte a Blikknek Kulcsár Edina, aki jelenleg a Magyarország Szépén dolgozik, így arról is beszélt, mit jelent számára a szépség.

Fotó: Trenka Attila
„Meglátni és megszeretni. Nem a tökéletességet hajszolom. Ha már egy-két pozitívumot meglátok egy lányban, bizalmat szavazok neki, hogy visszatérhessen egy következő körre, ahol még többet megmutathat magából. Azt gondolom, nem lehet csak a külsőségek alapján dönteni. Fontos, hogy miként kommunikálnak a lányok. Mindig el szoktam mondani, hogy vannak, akik csak első ránézésre szépek, illetve vannak, akik talán nem kirívóan csinosak, de egy beszélgetés során olyan értékeket tudnak megmutatni magukból, hogy onnantól szinte ragyognak” – mondta el a négygyermekes édesanya.