Ellie és Dina kapcsolata nagyon intenzív és izgalmas. Elmondanád, milyen volt ezen dolgozni Bella Ramseyvel, és hogyan alakult a kettőtök közti dinamika a forgatáson?
Bella és én nagyon kedvesek vagyunk egymással, és nagyon türelmesek is. Mindig figyeltünk arra, hogy a másik mit szeretne. Ő volt az, aki kezdettől fogva mindenben támogatott. Folyamatosan kommunikáltunk egymással. Ügyeltünk rá, hogy mindketten ugyanazt a bánásmódot kapjuk – ugyanazokat a nasikat, ugyanannyi vécészünetet.
Még a hólyagjainkat is összehangoltuk, hogy egyszerre kelljen vécére mennünk
, és ne tartsuk fel a többieket. Így aztán mi is ráérősebben tudtunk vécézni. Kicsit olyan ez, mint amikor egy barátoddal zenei fesztiválra mész: ott is fontos, hogy egy hullámhosszon legyetek, mert össze kell hangolni mindent. Itt is ez történt: próbáltuk úgy túlélni együtt ezt az egészet, hogy a végére minél kevesebb ősz hajszálunk legyen.
Isabela Merced a The Last Of Us 2. évadának ausztráliai premierjén (Fotó: Profimedia)
A rajongók imádják Dinát, és egyöntetű vélemény, hogy az alakításod által a karakter új dimenziókat kapott a Last of Us játékhoz képest. Mit gondolsz, a karakter melyik tulajdonsága az, amiért ennyire kötődnek hozzá az emberek?
A showrunnerünk, Craig Mazin tisztában van azzal, hogy a játék az játék, a sorozat pedig sorozat, szóval változtatásokra mindenképp szükség van, nem lehet egy az egyben adaptálni. Kezdettől fogva tudtam, hogy Dinára nagyobb figyelem irányul majd a sorozatban, mint a játékban, csak azt nem tudtam, hogyan. Imádtam a változtatásokat. Csodás, hogy Dinának van saját célja és motivációja, nem arról szól a karakter, hogy vakon követi Ellie-t. Lett egyfajta bossgirl kisugárzása: képes átlátni komplex helyzeteket, és jó abban is, hogy tervszerűen gondolkozzon.
Az ötödik epizódban Dina karakterének hátteréről többet tudunk meg, miután elmeséli, milyen szörnyűséget élt át gyerekkorában a családjával. Mit gondolsz, hogyan maradhatott ennyire pozitív kisugárzású egyéniség a tragikus történtek után?
Sokan hívjuk segítségül a humort ahhoz, hogy feldolgozhassuk az életünk legnehezebb pillanatait. Bizonyos értelemben Dina Ellien keresztül próbálja feldolgozni a gyászát – mintha rávetítené, és valahogy rajta keresztül próbálná megélni azt. Olyan, mint az a barát, aki mindig jó tanácsot ad, de ő maga nem képes megfogadni azt. És tényleg imádom, hogy Ellie és Dina egyfajta tükörképei egymásnak – nagyon különbözőek, de együtt a legszebb, leggyengédebb oldalukat hozzák ki egymásból. És csodásak a közös pillanataik. Azt hiszem, Dina nem igazán érzelgős a múltjával kapcsolatban. Természetesen vannak érzelmei, de nem szomorúságot, inkább dühöt érez. Örültem, hogy lehetőséget kaptam felfedezni Dina ezen oldalát is – azt a fajta energiát, ami már nem az a gondtalan, mindig vidám fajta.
Isabela Merced és Bella Ramsey az HBO vörösszőnyegén, a sorozat 2. évadának premierje előtt (Fotó: Christopher Polk/Variety via Getty Images)
Másképp közelítetted meg a karaktert azután, hogy fény derül a várandósságára? Mennyiben változtatja meg őt?
Annak tudata, hogy babát vár, nagy hatással lesz Dinára. Megkomolyodik tőle. Amikor a zeneboltban Ellie egy szál gitárral a kezében elénekli Dinának a Take on Me-t, rájön, hogy szerelmes. Ez egy csodás momentum, ugyanakkor a szépségét kissé beárnyékolja, hogy Dina megijed ettől, mert tudja, hogy szerelembe esni komoly dolog, pláne egy olyan helyzetben, amiben ők vannak. Megijed attól, hogy vállalja az érzéseit. Tulajdonképpen nem is tudja igazán kimondani, mit érez, amíg el nem mondja az igazat a saját helyzetéről.
Tavaly szerepeltél az Alien: Romulus című sci-fi horrorban, aminek rendezője, Fede Alvarez annak idején elárulta, hogy a karakteredet a Last of Us Dinájáról mintázta. Most pedig itt ülünk a Last of Us sorozat kapcsán, amiben te játszhatod Dinát. Hát nem félelmetes?
Annyira furcsa. Annyira random. És annyira menő. Fede már azelőtt nagy rajongója volt a játéknak, mielőtt kiderült, hogy sorozat készül belőle. Szóval már akkor imádta a történetet, nagyon menőnek és drámainak tartotta, hatott rá, amikor az Alien: Romuluson dolgozott. De semmilyen egyeztetés nem volt erről Neil Druckmann és Fede között, teljesen véletlenül alakult így. Nem hívták fel egymást, hogy „majd az a lány játssza Dinát”. Semmi ilyesmi nem történt. Én először az Alien: Romulus meghallgatására jelentkeztem, a Last of Us castingja csak később történt. Két önálló, egymástól független folyamat volt. Azzal viszont eldicsekedhetek, hogy Neil és Fede rajtam keresztül időközben megismerték egymást, sőt nemcsak megismerték egymást, hanem jó barátok lettek. Összejárnak. Ez azért elég menő.
8 fotó
Isabela, meghatározó alakja vagy a hollywoodi színészek legújabb generációjának. Hogy látod, fiatal, latin nőként mekkora felelősséged van abban, hogy milyenre formáljátok Hollywood jövőjét?
Nagyon örülök, hogy valós időben tanúja lehetek a mostani változásnak. Végre feltűnt az iparban, hogy van piaci kereslet a sokszínűség iránt. Mostanra ez lett a normális. Nem hinném, hogy ennek szabályokhoz kellene kötődnie, hiszen ez így működik jól. Amiért igazán szeretem Craig Mazint, a showrunnerünket, hogy nem az arcuk, hanem a lelkük alapján választja ki a szereplőit. Kivéve, ha valami konkrét dologhoz kötött a karakter megjelenése. Tényleg úgy érzem, hogy egy nagyon izgalmas időszakban élünk, és boldog vagyok, hogy a részese lehetek. Fontos számomra, hogy bármit is csinálok, közben mindig szem előtt tartsam, hogy honnan jöttem, és a világ hogyan lát bennünket. Szeretném képviselni a kis közösségemet, az Ohioban élő perui kisebbséget – ami egy elég specifikus réteg – és büszkévé tenni őket.
Bár a Last of Usban egy disztópiát láthatunk, közben mégis reflektál a mai világunkra. Láthatunk benne gyűlöletbeszédet, homofóbiát… Még akkor is, ha közben a világ láthatóan szétesik, és az emberiség talán a végnapjait éli. Mit gondolsz, miért nem tudunk ezeken felülemelkedni még a világ vége közeledtével sem?
Érdekes látni, hogyan változhat meg a társadalom – hogy milyen teóriák léteznek arról, hogyan alakulhatna a világ egy apokaliptikus forgatókönyv esetén. Engem a legjobban mindig is az a tudat rémített meg, hogy mi emberek mi mindenre vagyunk képesek egymással szemben. A legtöbb problémánkért mi magunk vagyunk a felelőségek. A Last of Usban mi magunk indítottuk el a cordyceps gombafertőzést, ami a globális felmelegedés hatására tudta kifejteni a hatását az emberi szervezetben is. Valójában mi magunk is olyanok vagyunk, mint a cordyceps.
Egy parazita vagyunk, ami folyton növekszik, és fokozatosan birtokba vesz mindent, amit csak tud, hogy túléljen a környezetében. És ahhoz, hogy ezt elérje, fölényt, hatalmat és kontrollt kell kialakítania.
Craig Mazin nagy koponya, aki érti ezeket a dinamikákat. Az emberek még egy hétköznapi beszélgetés során is próbálnak valamiféle hatalmi pozíciót érvényesíteni. Szerintem ez többnyire tudatlan, de a sorozat nagyon jól rávilágít erre, és tudatosítja az emberekben. A Last of Ust már csak azért is érdemes nézni, mert kiválóan rávilágít, hogyan működik az emberi faj. Szerintem nagyon okos döntés volt, hogy a sorozatban a bigottságot pont egy idősebb ember, Seth képviseli – ő még megélte, amikor ez a szemlélet egykor uralkodó volt, tulajdonképpen belenevelték. És imádom, hogy Dina ennek végig tudatában van. Ugyanakkor rendkívül szomorú, hogy amikor először coming outolt (a színésznő szintén nemrég beszélt először arról nyilvánosan, hogy maga is queer – a szerző), akkor az anyja utasította el, most pedig végre életében először megcsókolt egy lányt, és egyből gyűlölködéssel kell szembesülnie. Dinának azt üzeni a világ, hogy „Esélyed sincs egy kis nyugalomra!”
Bella Ramsey és Isabela Merced a The Last of Us 2. évadában (Fotó: Profimedia)
Mi számodra a Last of Us fő üzenete?
Danny Ramirez (a sorozatban Manny Alvarezt alakítja – a szerző) mondott erről valamit, amivel maximálisan egyet tudok érteni: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Biztos vagyok benne, hogy nyúlta valahonnan ezt a jó dumát, de ettől még igaza van. Mi magunk vagyunk a saját pusztulásunk okozói, és néha a dolog, ami elől menekülünk, valójában az, ami felé tartunk. És igen, ez az emberi lét összetettségéről és az emberről, mint fajról szól.
Dinaként jó néhány rendkívül érzelmes jeleneted van a sorozatban. Színészként mennyire érzed át ezeket te magad is ilyenkor? Hatással vannak rád a sorozatban átélt érzelmek vagy teljesen függetleníteni tudod magad tőlük?
Úgy érzem, nem kell nagyon megerőltetni magam, amikor van egy igazán jó munkatársam, aki ugyanolyan elkötelezett, ugyanazt a nyelvet beszéli, és ennyire nyitott és együttműködő, mint Bella Ramsey. Egyetlen trükköm van az érzelmileg intenzív jelenetekhez: hogy teljes mértékben jelen vagyok. Benicio del Toro volt az, akitől sokat tanultam erről a Sicario 2 forgatásán. Megmutatott nekem néhány színészi trükköt. Az egyik az volt, hogy amikor túlságosan a saját fejed és gondolataid foglya vagy – erre a színészek eléggé hajlamosak – , akkor a jelenet közben egyszerűen nézz körül, nevezd meg a dolgokat, amiket látsz, számold meg őket és figyelj oda a részletekre. Ez rákényszerít arra, hogy tényleg jelen legyél.
Bella Ramsey és Isabela Merced a The Last of Us 2. évadában (Fotó: Profimedia)
Csak 23 éves vagy, mégis szinte már veteránnak számítasz a szakmában. (Isabela hangosan felnevet). Mit tudsz még tanulni egy olyan munkából, mint a Last of Us? Jól tudom, hogy ezúttal a vágószobába is bekéredzkedtél?
Bárcsak korábban kértem volna, hogy ott lehessek a vágószobában. Istenem, annyit tanultam belőle. Tényleg rengeteget. Megtanultam például sokkal jobban figyelni a részletekre. Nemrég forgattam egy videóklipet, és nagyon izgalmas volt, hogy először alkalmazhattam a Last of Usban szerzett tudást, mert ott nagyon sok mindenért én voltam felelős. És rájöttem arra is, hogy nincs olyan, hogy ‘túl sok felvétel’. Szóval gondoskodtam róla, hogy bőven legyen anyagunk, és hogy teljesen lezárjunk egy beállítást, mielőtt tovább lépünk.
Ez lett az egyik vesszőparipám: amikor valaki előbb felveszi a közelit, aztán széleset, majd visszamegy megint közelire. És én meg ott vagyok, hogy ‘srácok, hagyjuk már abba a lencsék cserélgetését, ez csak időpocsékolás’. Szerintem legyen egy terv, legyünk felkészültek.
Nagyon izgalmas volt a vágószobában megtapasztalni, hogy amit egy jelenet napján érzek, az hogyan jelenik meg a képernyőn. És az az igazság, hogy sokkal közvetlenebbül átjön, mint hittem. Minden, amit ösztönösen éreztem, ott volt a kamerán keresztül is. Ez segített abban, hogy jobban megbízzak magamban. És ez egy gyönyörű dolog.
Szerintem minden színésznek kellene időt töltenie a vágószobában – ez óriási előnyt jelent mindenkinek, aki részt vesz a folyamatban.
Isabela Merced a The Last of Us 2. évadának Los Angeles-i premierjének partiján (Fotó: Christopher Polk/Variety via Getty Images)
Milyen volt a kapcsolatod a Last of Us-szal, mielőtt leszerződtél a sorozathoz? Ismerted a játékot?
A sorozattól függetlenül váltam a játék rajongójává. Szóval nagyon menő volt ilyen szinten is megismerni. Színészként általában nem kapsz ennyi háttérinformációt, mielőtt belekezdesz egy forgatásba. Kialakult egy kötődésem a történethez még azelőtt, hogy részt vettem volna benne. Ennek köszönhetően maga a forgatás is nagyobb élmény volt, emellett lehetővé tette, hogy tényleg megértsem a változtatásokat, hogy mik és miért történnek, és hogyan működik az, amikor egy történetet átalakítasz egy másik médiumra. Nagyon tetszik, hogy a sorozat lassan építkezik, aztán időről időre beüt benne valami durva.
A Last of Us forgatása kőkemény meló, de gondolom azért akadnak közben vicces helyzetek is. Emlékszel ilyenre a negyedik vagy ötödik epizód forgatásáról?
Az új epizódban rengeteg patkány volt a jelenetekben. És az egyikük nagyon következetes volt a mozgásában. Mindig pont ugyanazon a részen futott át a sikátorban. El is neveztük őt L’ecsónak. (nevet) Igazi profi volt, aki minden felvételkor mindent ugyanúgy csinált – mindig emlékezett a helyére, mindig pont ugyanott ment át a sikátoron. De az is lehet, hogy ez nem egy, hanem valójában több patkány volt: ebben az esetben kicsit ijesztő a dolog.
A Last of Us második szezonjának új epizódjai hétfőnként debütálnak a Max kínálatában. Az interjú egy nemzetközi Zoom kerekasztal-beszélgetés keretében készült.
