nlc.hu
Sztárok

Muri Enikő nekiment Magyar Péternek: „Jó látni, hogy az alulnál is van még lejjebb”

A Fidesz-közeli énekesnő ezúttal a Tisza vezetőjének szólt be - a semmiből jött ez a szóváltás.

Muri Enikő körül felpörögtek az események az utóbbi hónapokban: év elején részt vett Orbán Viktor évértékelőjén, amit az első sorból nézett végig – kapott is a kommentelőktől érte. Olyannyira érzékenyen érintette a rá zúdult népharag, hogy ügyvédhez fordult. Tegnap kiderült, hogy már nincsenek együtt Tóth Szabival egy ideje, a neten pedig elkezdett terjedni egy kép, amelyen Muri Enikő látható, amint próbálja elérni a Titanicot – ez a Harcosok klubja elnevezésű rendezvény után lett népszerű.

muri enikő beszólt magyar péternek

Fotó: Trenka Attila

Nem várt sokáig, ismét hallatott magáról, ezúttal Magyar Péternek szólt be a Patrióta című műsorban, amit a Telex szemlézett. „Nem félek semmitől, nem bánok semmit, mindent ugyanúgy csinálnék, ahogy eddig csináltam, és nem fogok lehajtott fővel az utcán járni csak azért, mert valakinek az sem tetszik, hogy én a világon vagyok. (…)Én megtanultam, hogy vannak helyzetek, amikor jobb, ha csendben maradsz, mert úgyis te fogod húzni a rövidebbet. Pláne azért, mert afelé húz a szívem és a véleményem, ami a Fideszről szól” – mondta arról, hogy az utóbbi időben több kormánypárti eseményen is részt vett.

Komolyan mondom, én néha örülök, hogy hogy viselkedik, jó azt látni, hogy az alulnál is van még lejjebb. Amikor azt gondolnád, hogy ez már a mélypont, akkor még le tud menni pár szinttel lejjebb

– mondta a Tisza Párt első emberéről az énekesnő.

Muri Enikőt ilyen szerepekben láthattuk:

5 fotó

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top