A story.hu értesülései szerint szakított Muri Enikő és Tóth Szabi. A lap információi szerint már hetek óta külön élnek, a szakítás viszont csendes volt, továbbra is jó maradt köztük a viszony. Nemcsak a baráti, de a kollegális is, hiszen Muri Enikő a Sugarloaf énekese is, a zenekar tehát továbbra is összeköti őket.

Fotó: Trenka Attila
Muri Enikő és Tóth Szabi kapcsolata titokban indult, sokáig nem beszéltek róla, hogy együtt vannak. A Nyerő Páros volt az első olyan műsor, amiben nyilvánosan mutatkoztak együtt, viszont annak eléggé negatív visszhangja volt. Olyannyira, hogy a nézők felkérdezték őket a műsor után, hogy együtt maradtak-e.
Nem változott semmi. Együtt vagyunk, szeretjük egymást . Attól féltünk, hogy ez elvesz a kapcsolatukból, de inkább hozzáadott és a legnagyobb szerelem van és minden szuper
– reagált összefoglalóan Muri Enikő. Tóth Szabi pár hónappal ezelőtt vallott a kapcsolatukról, illetve arról, hogy miért nem mutogatják a szerelmüket lépten-nyomon. „Ugyanúgy jártunk kézen fogva, láthattak minket. Nagyon sok zenész kolléga tudott róla. Mi nem rejtettük véka alá. (…)Valahogy el tudtam neki (Enikőnek) magyarázni, hogy milyen a párkapcsolatunk, mennyire szeretjük egymást, az a négy falra tartozik, nem a közösségi médiára” – árulta el a Sugarloaf alapítótagja.
Muri Enikőre cserélték Tóth Gabit
Az utóbbi időben több kormánypárti rendezvényen részt vett az énekesnő. Először Orbán Viktor évértékelőjén tűnt fel, méghozzá az első sorban, ám akkor még Tóth Szabi is ott ült mellette. Olyan népharag zúdult rá, amire nem számított, halálos fenyegetéseket kapott, amiért ügyvédhez is fordult.
„Tudtam, hogy mi fog történni, de azt, hogy ennyire durva lesz, arra nem számítottam. (…)Akkor már jöttek olyan privát üzenetek, hogy vigyázz, nehogy majd kifütyüljünk és megdobáljunk a színpadon. Kifotóztam mindent, megvan. És ami a legdurvább volt, ahol már ügyvédi segítséget is kellett kérnem, és ezt tényleg nem én írtam, hanem más, és elnézést kérek a csúnya beszédért: »meg foglak szopatni és el fogom vágni a torkod«. És ezzel a lendülettel kellett színpadra állnom” – mondta akkor egy podcastben.
Azóta feltűnt a Harcosok klubja egyik videójában is, amiért szintén kapott hideget-meleget. Illetve, inkább csak hideget.
A videó alatt is többen találgatták, hogy vajon ezért ért-e véget a kapcsolata, ám erre egyelőre nem reagált.