Horváth Éva tavaly szenvedett motorbalesetet Balin, amelynek súlyos következményei lettek. Egy időben még arról is szó volt, hogy elveszítheti a lábát, hiszen a súlyos sérülés után baktérium támadta meg a sebet. Az egykori modellnek azóta több műtéte volt, legutóbb múlt héten feküdt kés alá, de még mindig nem tudja, hogy mikor épülhet fel teljesen.
Erről az orvosok sem döntöttek még. Nincs kilátásom a jövőre. Már az elején figyelmeztettek, hogy ne legyenek nagy elvárásaim azzal kapcsolatban, hogy mikor ér véget ez az egész, meddig tartanak a műtétek, vagy hogy egyáltalán mikor állhatok majd lábra. Az orvosok azt mondták, hogy erről egyszerűen nem lehet jóslatokba bocsátkozni. Egyszer próbáltak mégis: azt mondták, hogy január végén már kiengednek a kórházból – ehelyett március végén jöhettem haza. Szóval azóta tudom, hogy ezeknek a becsléseknek nincs is annyira értelmük
– mondta a hot! magazinnak Horváth Éva, aki azt is elárulta, hogy a családja karácsony után utazott vissza Balira, azóta nem is látta a gyerekeit és a párját. Most, hogy beköszöntött a nyár és több időt tölthetnének együtt, még mindig nem tudja, mi vár rá, így nem mer tervezni.

Fotó: TV2
Horváth Éva két hónapja van otthon, a szülei segítik a mindennapjait. Ez idő alatt alternatív gyógymódok után kutatott, hogy ne csak az orvosai kezében legyen a sorsa.
„A kórházban rengeteg dolgot átformáltam a fejemben, ilyen volt például a fájdalomtűrési képességem. Ugyanis nem tudtam előre, hogy amikor kijövök, vajon mennyire erősödik majd a fájdalom, és tartottam attól, hogy sokkal érzékenyebb leszek még a kellemetlen érzésekre is. A kórházi gyógyszerekből azonban teljesen elegem lett az elmúlt hónapok során, ezért mindenféle alternatív módszerrel próbálom kezelni a fájdalmat. Úgy tűnik, hogy ez jól is működik, ugyanis amióta kijöttem, tehát az elmúlt két hónapban csak egyszer vettem be nagyon enyhe fájdalomcsillapítót” – árulta el.