nlc.hu
Sztárok
Gyászol Kocsis Korinna

Gyászol a népszerű szépségkirálynő, elveszítette az édesapját

A modell bízik benne, hogy fentről is vigyáz majd rá az édesapja.

Kocsis Korinna 2013-ban harmadik lett a Magyarország Szépe versenyen, azóta pedig modellként és influenszerként is befutott, illetve a Life TV-n időjárásjelentőként is találkozhattak vele a nézők. A modell gyakran oszt meg tartalmakat a közösségi oldalán az áloméletéről, ám most egy szomorú bejegyzést tett közzé: elhunyt az édesapja.

kocsis korinna gyászol

Fotó: Schumy Csaba

Pünkösdkor édesapám örök àlomba szenderült. Nehéz ilyenkor szavakkal kifejezni a fájdalmat és az ürességet, amit maga után hagyott. Anyukámmal 43 évig voltak házasok, gyermekkorom óta a családi egység és összetartás fontosságára neveltek. Eszerint éltük az életünket. Az a családi kötelék, amit együtt építettünk, soha nem fog eltűnni. Sosem felejtem az együtt töltött pillanatokat, a nevetéseket, a tanácsait és azt a szeretetet, amit Tőle kaptam. A szívünkben örökké velünk lesz és tudom, hogy odafentről vigyázni fog ránk

– írta a posztjában az egykori szépségkirálynő.

A bejegyzés alatt többek között Hajdú Péter, Ollári Barbara is Szabó Patrícia is részvétét fejezte ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top