Alex Soros házasságot kötött Huma Abedinnel, Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával. Az esküvőn több vezető poltikus is részt vett, többet között Kamala Harris is, aki Joe Biden mellett volt alelnök.
A New York Times azt írja, az esküvőt a Long Islanden található Water Millben tartották meg. Az esküvőn ott volt még Bill Clinton volt elnök, felesége, Hillary Clinton volt külügyminiszter, de ott volt Chuck Schumer, a demokraták vezető szenátora és Nancy Pelosi, a képviselőház korábbi elnöke, sőt, a New York Times tudósítása szerint Edi Rama albán miniszterelnök is, aki köszöntőt mondott az ifjú pár tiszteletére – írja a lap.

Fotó: Getty Images
Alex Soros 39 éves, a magyar származású milliárdos üzletember, Soros György fia, jelenleg a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) igazgatótanácsának elnöke. A 48 éves Huma Abedin hosszú ideig dolgozott Hillary Clinton vezető tanácsadójaként és közeli munkatársaként.
A Soros-család a 2024-es választási évben több tízmillió dollárt adományozott a Demokrata Pártnak, amelynek évek óta meghatározó anyagi támogatója.
(MTI)