nlc.hu
Sztárok
Farkasházy Tivadar az Aranyosi-botrányról

Farkasházy Tivadar szerint Aranyosi Péternek elnézést kellene kérnie

A Heti Hetes sztárja 30 éve ismeri a humoristát.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, az MTVA visszavonja Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét, az ok a következő: Gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az Aranyosi Péter humorista részére 2017-ben adományozott Karinthy-gyűrűt visszavonja – írták közleményben.

Aranyosi Péter egy régi viccel reagált a történtekre, de elmondta a véleményét Galla Miklós is, illetve Sebestyén Balázs is megvédte a humoristát. A Klub rádió Megbeszéljük… című műsorában Farkasházy Tivadar vendégeskedett – 30 éve ismerik egymást Aranyosival, így mondta el, mit gondol az elismerés visszavonásáról.

Én 30 éve ismerem, több mint 10 évig a munkatársam volt, soha nem hangozatott ilyen nézeteket

– mondta Farkasházy, majd hozzátette, a humoristáktól azt várják, hogy nevetessenek, Aranyosi pedig valószínűleg ennek az elvárásnak akart megfelelni, ám egy komoly interjúban komoly válaszokat várnak.

farkasházy tivadar az aranyosi-ügyről

Fotó: Vörös Szilárd

A Heti Hetes egykori sztárja szerint jól tenné Aranyosi, ha elnézést kérne, nem azért, ahogy mondani szokás, hogy „ha megbántottam valakit”, hanem azért, mert „megbántottam sokakat”. Hozzátette: ez a jövőre nézve is üdvös lenne a számára – szemlézte a beszélgetést a 24.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top