
Három éve Balatonfüred lett az otthonuk, Farkasházy Tivadar pedig csak kéthetente utazik Budapestre rádiófelvételekre, és ha végzett, azonnal utazik is haza. Régi barátaitól is eltávolodott, hiszen minden idejét Mimi ápolása tölti ki – írja a Meglepetés.
Ez így nagyon nehéz, és nagyon hiányzik a János (Gálvölgyi János – a szerk.). Talán ő a legjobban a Heti Hetes csapatából. Néhányukkal találkozom a Hócipőben, mert a Havas, a Verebes, a Kéri, a Váncsa és a Para rendszeresen írnak a lapba. És néha az élet is megoldja. Amikor Mimivel Füredre költöztünk, az járt a fejemben, hogy jó néhány barátomat utoljára látom.
A döntés, hogy Füredre költöznek, nem volt véletlen: ez volt Mimi kedvenc helye.
„Füreden nem a Farkasházy felesége volt, hanem a mindenki által szeretett Mimi. Sokat kirándult ott, mindenki ismerte. Az aranylakodalmunkat is ott tartottuk. Amikor megtudtam, hogy komoly probléma van vele, és gondozni kell, azonnal tudtam, hogy olyan helyen kell lennie, amit szeret” – mondja Farkasházy, aki azt is elárulja, hogy soha nem töltött ennyi időt a feleségével, mint mostanában.
Bár már régóta beteg, Mimi hivatalosan máig a Hócipő főszerkesztője – Farkasházy – aki nemrég Aranyosi Péter ügyében fejtette ki véleményét – szerint ez a legkevesebb, amit megtehet érte.
„Ez a dolgom, én vagyok Mimi férje. Hegedűkészítő mester volt, de két gyerek mellett ezt nem űzhette, így lényegében feláldozta miattam a hivatását. A legkevesebb, és jár neki azért, amit elviselt mellettem, hogy ma is ő hivatalosan a Hócipő főszerkesztője. Immár 24 éve. Kegyes csalás, de ha 50 év múlva valakinek a keze ügyébe kerül egy Hócipő, akkor is ott lesz, hogy főszerkesztő: Farkasházy Tivadarné.”
Bár Mimi egészségi állapota sokat romlott, Farkasházy szerint memóriája még mindig kiváló. Sok mindenre emlékszik de szavakat téveszt. Néha sokáig tart rájönni, hogy mi akar mondani, Farkasházy ezt érdekes játéknak tartja. És hogy telnek a közös napjaik?
„Ülünk egymás mellett. De közben sokat utazunk, mert bicikliversenyeket nézünk. Ezek igazi néznivalók, mert csodálatos tájakon tekernek át a versenyzők, és láthatjuk egész Európát. Mimivel rengeteg távoli helyen jártunk, de most már Tihany is az, pedig csak négy kilométerre van. Már csak lélekben utazunk.”