Az idén 50 éves Száll a kakukk fészkére története valahol Csehországban kezdődött. A hidegháború éveiben az amerikai külügyminisztérium egyik szerve lehetővé tette, hogy a legnagyobb sztárjaik a vasfüggöny mögé látogassanak, és az ottani egyetemeken találkozzanak a helyi fiatalsággal. Egy ilyen út során jutott el Kirk Douglas Prágába. A hollywoodi szupersztár akkoriban már birtokában volt Ken Kesey híres regénye film- és színpadi jogainak. A Broadway-n ugyan sikerrel bemutatta a darabot, de a film csak nem akart összeállni. Csehországban Milos Forman rendezővel is találkozott, és rögtön fel is ajánlotta neki, hogy amennyiben Amerikába tudna jönni, megrendezhetné a könyvből készült filmet.
Egy ifjú titán első diadala
A dolog azonban olyannyira nem volt egyszerű, hogy még Kirk Douglas neve sem volt elég, hogy finanszírozókat találjanak a filmhez. A sztár végül elengedte a tervét, viszont átadta a stafétát a huszonéves fiának, Michael Douglasnek, aki akkoriban épp azon dolgozott, hogyan tudná megvetni a lábát Hollywoodban.
„Akkoriban volt egy sikersorozatom, a San Francisco utcáin, ami már a negyedik szezonjába lépett. De hiába a tévés siker, akkoriban még egy sikersorozattal a hátad mögött is csak egy tévés színész voltál, akit a filmesek nem vettek komolyan. Sokan néztek hülyének, amikor megtudták, hogy a negyedik évad végén ki akarok lépni egy jól menő sorozatból csak azért, hogy producer legyek egy mozifilmben. Én azonban nem egészen így láttam. A San Francisco utcáin négy szezonja során rengeteget láttam ebből a munkából, tudtam, megismertem, mivel jár a szervezése, úgy éreztem, meg tudnám csinálni a dolgot”
– mondta Michael Douglas a film sajtótájékoztatóján.
Fotó: Profimedia
Amikor a legkedvesebb forgatási élményéről kérdezték, elmondta, hogy sokkal inkább emlékezetes volt számára az Oscar-díj gálája, ahol a Száll a kakukk fészkére az öt legfontosabb díjat vihette haza. Elmondása szerint ő és Saul Zaentz producer (akinek unokaöccse, Paul Zaentz elkísérte Douglast a cseh fürdővárosba) rengeteget dolgozott azért, hogy Jack Nicholson eljöjjön a gálára.
„Nem akart jönni. Korábban kétszer is jelölték, de egyszer sem nyert, és ezt nem akarta újra átélni. Végül beadta a derekát. Az este elején nem volt szerencsénk, sorra buktuk a jelöléseinket. Jack ült ott és mondta is nekünk, hogy ő megmondta előre… Aztán egyszer csak nyert a forgatókönyv, nyert Milos, és hirtelen már mind éreztük az esélyesség súlyát. Hihetetlen volt, hogy nyertünk. Emlékszem, Jack mindig mondogatta ezután, hogy „Mikey D – így hívott akkoriban – , innen már csak lefelé vezet az út”.
A nagy Jack Nicholsonról és a visszavonulásról
Jack Nicholsonról szólva megjegyezte, hogy a mai napig tartják a kapcsolatot, időről időre beszélnek egymással. Bár Nicholson szeretett volna jelen lenni a felújított film Los Angelesi bemutatóján, aznap épp nem érezte jól magát, így csak a családja képviselte őt az eseményen, de ez még nem jelenti azt, hogy amúgy ne lenne jó formában.
„Jack egy ideje már remeteéletet él, visszavonult. De ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkoztatná az image-e. Nemrég megtörtént vele, hogy egy paparazzi valahogy lefotózta az erkélyén. Nem jó képek voltak, össze-vissza állt a haja, és kicsit úgy nézett ki rajtuk, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. A képek megjelenése után Jack lányának ötlete volt, hogy látogasson el egy kosármeccsre, mert akkor mindenki láthatja, hogy jól van, és nem kell mindenféle találgatásokat viszontlátniuk az állapotáról”.
És mi a helyzet Michael Douglas visszavonulásával?
2022 óta nem dolgoztam, de nem jelentettem be a visszavonulásom, mert, ha jönne szembe egy olyan munka, ami tetszene, valószínűleg elvállalnám. Viszont most nem hiányzik a munka. Jól vagyok, sokat pihenek és rengeteget fejlődött a golftudásom
– mesélte a fesztivál közönségének nevetve.
Elmondása szerint rájött arra, hogy nem szeretne olyan színész lenni, aki egy forgatás közben dobja fel a talpát. Jól érzi magát odahaza, nem hiányzik neki a munka, és szerinte eljött az ideje, hogy a fiatalabb felesége, Catherine Zeta-Jones dolgozzon többet. „Boldog vagyok odahaza a feleség szerepben” – mondta a színész, aki a nyolcvanas-kilencvenes években még egymás után játszotta az alfahímeket.
Michael Douglas és Saul Zaentz producerek, Jack Nicholson, Louise Fletcher és Milos Forman az 1976-os Oscar-gálán (fotó: Michael Montfort/Michael Ochs Archives/Getty Images)
A mai férfiak specialistája
Douglas elmondta, hogy érdekesen alakult a pályája, és csak utólag gondolt bele, hogy szinte kizárólag kortárs történetekben szerepelt.
Eljátszottam az elmúlt évtizedek férfijainak összes nyűgjét.
Állítása szerint mindig kizárólag forgatókönyv alapján választott szerepeket, és nem annyira a szerep minőségét nézte, hanem inkább az összképet.
Időnként én kaptam a legjobb szerepet a filmben, máskor meg Sharon Stone
– utalt ezzel az egyik leghíresebb filmjére, az Elemi ösztönre, ahol ugyan a forgatás idején még ő volt a húzónév, de a film bemutatója után az egész világ már Sharon Stone-ról beszélt.
És hogy szereti-e a munkáját? Elmondása szerint nagyon, de nem volt ez mindig így. „A pályám elején hittem annak, aki azt mondta, hogy a kamerának nem szabad hazudni, mert azonnal kiszúrja. Teljes beleélést próbáltam nyújtani, method actinggal próbálkoztam, de ez nagyon nehéz volt, rengeteget kivett belőlem. Azt vettem észre, hogy már nem élvezem annyira a munkát”.
Azt mondja, a Végzetes vonzerő környékén jött rá, hogy a színészet valójában hazugság, és nem kell mindig a teljes lelkét beleölnie minden szerepébe. Ez komoly fordulópont volt az életében, mert ezek után sikerült megtalálnia az örömöt a filmezésben.
Fotó: Profimedia
Halálközeli élmény
A sajtótájékoztatón rákérdeztek arra is, hogyan emlékszik vissza a rákkal való küzdelmének időszakára.
„A 4-es stádiumú rák nem vakáció, de nem választhat az ember. Végigmentem a programon: sugárzást és kemót kaptam, és nagy szerencsém volt. Sok ismerősöm nem volt ilyen szerencsés. Larry Hagman barátomnak is ugyanilyen rákja volt például, emlékszem, hogy beszélgettem vele erről. Neki sajnos nem volt szerencséje. Óriási mázli, hogy a kemó és a sugárkezelés elégnek bizonyult, mert ha műtötték volna, nem tudtam volna rendesen beszélni többé.”
Szóba került a mai amerikai politikai helyzet is. Ezzel kapcsolatban Douglas elmondta, hogy nem szeretne Donald Trumpról beszélni, mert úgy érzi, hogy már így is túl sokat beszélünk róla. De aggasztja mindaz, ami Amerikában történik, sőt maga is felelősséget érez. Az amerikaiaknak most a saját bőrükön kell megtapasztalniuk, hogy a demokrácia nem adottság, hanem egy nagyon törékeny dolog, amiért folyamatosan küzdeni kell.
