nlc.hu
Sztárok

Rettenetes véletlen okozta Cintula halálát

A nyolcvan esztendős korában elhunyt Cintula nem épült fel teljesen korábbi betegésge után.

80 esztendős korában elhunyt Keresztes Tibor, művésznevén Cintula. Keresztes évtizedeken át volt Magyarország egyik legismertebb lemezlovasa, akinek hangját számtalan műsor és reklám is használta. A 81 éves lemezlovas utolsó napjaiban már járni is alig tudott, műtétje után fertőzés lépett fel. Közeli ismerői szerint a testvérével vívott per is nagyon megviselte – írta a Blikk.

Rettenetes véletlen okozta Cintula halálát

Az utóbbi időben Cintula egészségi állapota

sokat romlott. Korábban prosztatarákkal küzdött, de nem épült fel teljesen, és egy ideje már az orvosi kontrollokat is elmulasztotta. Egykori DJ-társa, Arató András a Blikknek elmondta, hogy a halála előtti héten beszélt vele, de már olyan gyenge volt, hogy a száz méterre lévő közértig sem tudott elmenni.

Barátai szerint műtétje után elfertőződött a hasán lévő kivezető nyílás, ami miatt rosszul lett, mentőt hívott, és csütörtökön a kórházban hunyt el.

Cintulát nemcsak a betegsége viselte meg.

2017-ben a Skóciában élő húga perbe fogta, mert nem tudtak megegyezni az édesapjuk örökségéről. Arató visszaemlékezése szerint „a bíróságon rosszul lett, amikor a testvére javára döntöttek, szinte megállt a szíve, kórházba kellett vinni”.

Kép forrása: FotoCentrál

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top