Az elmúlt napokban több híresség is megszólalt a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult pedofilbotrány kapcsán. Görög Zita, Jaksity Kata és Lilu után, Steiner Kristóf egy gyomorszorító Facebook-posztban állt ki az áldozatok mellett. Az írást változatás nélkül közöljük.
Steiner Kristóf (Fotó: Vörös Szilárd)
„Gyerekkoromban a Csillaghegyi strandra jártam úszni. Szerettem egyedül dönteni, melyik medencét veszem célul, mennyi ideig heverek a napon, és hogy a walkmenem fülhallgatójával a fejemen csak úgy magammal töltöm az időmet, vagy barátkozom – más gyerekekkel, vagy az időről időre rám mosolyogó felnőttekkel.”
„Különlegesnek éreztem magam, ha láttam a felnőtt férfiakon: észrevesznek. Gyerek voltam. Szeretetre, törődésre, odafigyelésre vágytam, és hittem: egyszerűen csak beszélgetni, játszani akarnak. Izgalmas volt felnőttekkel játszani. Nagyok és erősek voltak, és mindig tudták, mit akarnak. Azt hittem, velem van a baj.”
„Miért nem tudom, mit akarok? Miért hagyom, hogy helyzetekben találjam magam, amik után bűntudatot éreztem, és mégis, miért mentem vissza újra – egyedül. Azt tudtam, hogy miért nem mondtam el a szüleimnek, vagy más felnőtteknek. Féltem tőle, hogy rossz gyereknek gondolnak majd. Elrontott gyereknek.”
Egy nap a strandra érkezve álltam a tükör előtt, és a nyakamom hordott kendőmömet próbáltam kikötni, mikor egy bácsi hozzámlépett: “Majd én.” Hagytam. Erős, nagy, felnőtt kezeivel egy pillanat alatt kikötözte a csomót, majd az egyik kezét a lábaim közé csúsztatta, és – a mai napig hallom a hangját – azt mondta: “Egyem a pucádat.”
„Honnan lett bennem elég erő, nem tudom, de a testem minden izmával nekifeszülve eltaszítottam magamtól, ő prdig a földre zuhant. Az úszómesterhez szaladtam, és levegő után kapkodva megkértem: jöjjön velem. Mire az öltözőbe értünk, csak egy felborult pad emlékeztetett, mi történt egy perccel korábban.”
“Igazat mondasz?” – kérdezte az úszómester ingerülten. Szégyelltem magam. “Jobb lett volna nem szólni.” – gondoltam magamban. És – ami mégrosszabb – “Jobb lett volna, ha hagyom – akkor legalább egy haragos szempár helyett egy hálás szempár nézne rám.” Mondhatnám, hogy túl vagyok rajta, a mai napig hatással van rám.
Ezt az írást a Szőlő utcai gyermekotthonból magasrangú politikusnak közvetített bátor túlélőknek dedikálom. És azoknak, akik – többen vagyunk, mint hinnénk – hasonló kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Magyarország Kormányának tagjait pedig kérdezem: ha ez a ti gyerekeitek története volna, tennétek végre valamit? – zárta sorait Steiner Kristóf.
Majd első kommentben hozzátette:
„A gyermekbántalmazás és hatalmi visszaélés morális és jogi értelemben is bűncselekmény. További fontos információk, mentális és jogorvoslati segítségnyújtás a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány oldalain. Minden gyerek a mi világunk gyermeke, ahogy mi magunk is azok voltunk – ezért a védelmü(n)k mindannyiunk felelőssége, és kötelessége.”
