nlc.hu
Sztárok

Mészáros Bende az apját kritizálta, Mészáros Árpád Zsolt reagált a fia szavaira

Mészáros Árpád Zsolt nem gondolja, hogy rossz apa lett volna.

A Nyerő Páros egyik adásában meghökkentő vallomást tett Mészáros Bende. „Megígérem azt, hogy minden rossztól megóvlak, és biztonságot teremtek. És megígérem azt, hogyha egyszer apuka leszek, én leszek a legjobb, és mindent megadok a gyermekünknek, amit én nem kaphattam meg” – mondta Zsigmond Anginak az influenszer.

A story.hu felhívta Mészáros Árpád Zsoltot, Bende édesapját, akinek rosszul esett a fia vallomása, de nem veszi zokon.

Se én, se senki a családban nem értette Bende ilyen típusú megnyilvánulásait. De ezek szerint nem adtam meg neki mindent, amire szüksége lett volna

– mondta a színész. „Mindennapi kapcsolatban vagyok az összes gyermekemmel, Bendével is. Az alváson kívül minden időt a családommal töltenék, ha tehetném, de nyilván egy családfőnek vannak egyéb kötelességei is. Például, hogy megteremtsen egy életszínvonalat, és azt meg is tartsa. Ez pedig idő és energia. De nem gondolom, hogy ettől még elhanyagoltam volna Bendét. Noha az édesanyjával elváltunk, sosem voltam hétvégi apuka. Mi több, Bende 15 éves korában felköltözött hozzám, és velem élt. Majd amikor lett neki Angi, ő is oda költözött hozzánk, és így éltünk együtt a kétgenerációs házunkban, egészen addig, amíg két évvel ezelőtt nem költöztek külön egy fővárosi lakásba” – mesélte MÁZS.

mészáros árpád zsolt mészáros bende

Fotó: Birton Szabolcs

„Szerintem a műsorban sokan sok mindent hirtelen és meggondolatlanul mondtak, és Bende is ebbe a hibába esett. Én nem gondolom, hogy rossz apa lennék. Sőt, ha őszinte akarok lenni, Bendének nem lenne se étterme, se Angija, se semmije, és nem is Pesten élne, ha én nem léteznék” – tette hozzá a ma már ötgyermekes apuka.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top