nlc.hu
Sztárok

Nem áll készen a társasági életre Dékány Sarolta – így él most Koós János özvegye

Koós János 2019 tavaszán, váratlanul hunyt el, halála az egész családot borzasztóan megviselte. Így él most az özvegye, Dékány Sarolta.

Koós János és Dékány Sarolta 47 évig éltek boldog házasságban, a táncdalénekesnő férje halála után egy évvel így beszélt a gyászról.

Koós János és Dékány Sarolta

Dékány Sarolta és Koós János a budai házuk kertjében 2017-ben (Fotó: Olajos Piroska)

„Nem könnyű felvenni újra az élet fonalát. Arra még nem is állok készen, hogy a barátaimmal felvegyem a kapcsolatot, vagy társaságba járjak ismét, pedig gyakran keresnek engem. Szerencsére megértik, hogy erre még nem állok készen, így hagynak nekem időt.

Tudom, hogy valakinek pont az segít, ha körülveszi magát emberekkel, de nekem szükségem van még egy kis magányra, a gyermekeim és az unokám jelentik a társaságot

mondta korábban Sarolta, aki azóta eladta a közös budai házukat, és lánya, Koós Réka melletti telken él.

„Nagyon megnyugtató, és mindenkinek kényelmes, hogy anyu a közelünkben él. Tudok rá vigyázni, bármire szüksége van, azonnal eléri valamelyikünket” – idézi Koós Réka korábbi nyilatkozatát a story.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top