nlc.hu
Sztárok

Tóth Vera a kórházból posztolt: „Ez arról szól, hogy megkapjam azt a testet, ami jár nekem egy ilyen menet után”

Hosszú út áll mögötte, de végre azt a Tóth Verát látja a tükörben, aki mindig is szeretett volna.

Tóth Vera nagy súlyfeleslegtől szabadult meg az évek során. Most már egészségesen étkezik, sportol, teljes életmódváltáson esett át. A fogyás azonban meglátszott a testén, és ez őt zavarta – ezért a műtétet választotta, most pedig beszámolt erről.

Volt egy részleges hát, felsőtest, stb.. korrekcióm. Két hete gyógyulok. Nem sminkelek, nem pózolok, nem szerepelek. Csak létezem, most csak úgy hagyom, hogy a testem dolgozzon, helyet csináljon az “új Verának”. Figyelek, türelemmel vagyok. A helyreállító műtétek nem a hiúságról szólnak, hanem arról, hogy megkapjam azt a testet, ami jár nekem egy ilyen “menet” után. Mert miután sok-sok kilóval könnyebb lettem, még mindig cipeltem magamon azokat az “utórezgéseket”, amit a tükör kegyetlenül visszaadott. És nem a bőr a legnehezebb teher sokszor, hanem az ítéletek, amiket egy ilyen fájdalmas időszakban kapsz. Néha nem látnak bele, azt, amikor egyedül fekszem a kórházi ágyon, csövekkel a testemben, és próbálom elhinni, hogy egyszer újra szabadon fogok mozogni, lélegezni, nevetni, és nem aludtam három napja, mert annyira pokoli a félelmem, fájdalmam és nem mindig mered bevállalni a fájdalomcsillapítót, a nyugtatót… Hadd ne részletezzem

– kezdte bejegyzését az énekesnő.

tóth vera

Fotó: Birton Szabolcs

Hozzátette, jelenleg újraépíti magát, úgy érzi, ez az ő sorsfeladata. „Ez az út nem a szépségről, inkább a bátorságról, a bevállalásról, a félelmek leküzdéséről szól. Arról, hogy mersz szembenézni a tükörrel, a rossz mintáiddal, az evéssel, mint a szeretet helyettesítője, és nem elszaladsz, hanem megöleled azt, aki ott van veled szemben. Eljutni idáig pokoli nehéz. Megtartani? Szintúgy! Minden heg, minden csepp vér, minden nap, amit ebben a testben élek, emlékeztet arra, hogy: EZT IS TÚLÉLTEM” – írja posztjában.

Képeket is közzétett:

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top