
Vasárnap, több mint egy évtizedes kihagyás után visszatért a Csillag Születik, az RTL tehetségkutató műsora. A zsűriben ByeAlex, Molnár Áron, Köllő Babett és Geszti Péter foglalnak helyet, ők véleményezik a legkülönfélébb műfajokban érkező produkciókat. A neves szakemeberkből gárda azonban nem nyerte el mindenki tetszését: a műsor második évadának harmadik helyezettje, Vásáry André szerint például ráférne egy kis vérfrissítés az ítészcsapara is.
Nagy tisztelettel a zsűri iránt — hiszen mindenkit ismerek és becsülök🥰 de két zsűritag már más műsorokban is ítélkezett több évadon keresztül.. Közben meg vannak, akik ebből a műsorból indultak, és azóta is a pályán vannak, nem kis sikerrel…🙃✋🏻🤭 Talán ideje lenne valóban új csillagokat ültetni a zsűribe is🌟 A friss levegő néha csodákat tesz. 🌬️✨Természetesen sok sikert minden alkotónak!
– fejtette ki a véleményét André, aki 2009-ben haramdikként zárta a műsort.
Így nézett ki Vásáry André 16 évvel ezelőtt, a Csillag Születikben – és 10 évvel később…



