Horváth Charlie az Én és a pénz című műsor vendégeként mesélt M. Kiss Csabának arról, hogyan alakult a pénzhez való viszonya az évtizedek során, és miért nem vágyott soha nagy vagyonra, luxusra vagy túlzott felhalmozásra.

(Fotó: Birton Szabolcs)
Noha már a hetvenes években is figyelemre méltó összegeket keresett, visszatekintve úgy érzi, a pénzügyi tudatosság csak jóval később érkezett meg az életébe, elsősorban néhai feleségén, Katikán keresztül. Ma is meghatározó számára Seneca gondolata, miszerint nem az a szegény, „akinek kevés pénze van, hanem az, aki még többre vágyik”. Úgy látja, a folytonos gyűjtögetés csak lelki terhet jelent, és értetlenül figyeli azokat, akik újabb és újabb ingatlanokat, hoteleket vásárolnak. Szerinte a sok vagyon nem biztonságot, hanem állandó aggodalmat hoz. Úgy érzi, ma éppen annyi pénze van, amennyire szüksége van – sem több, sem kevesebb.
A pénzzel kapcsolatos szemléletét nagymértékben meghatározták újpesti gyerekkorának élményei: testvéreivel eleinte egy szükséglakásban éltek, mielőtt a család egy két és fél szobás otthonhoz jutott. Már tinédzserként is tisztában volt azzal, hogy nincs szüksége nagy házra vagy fényűzésre: 14–15 évesen egy naplóba írta le, hogy a kis szobája tökéletesen elegendő számára – ez a hozzáállása máig nem sokat változott.
Fiatal zenészként azonban még nem a józan tervezés dominált: az 1977-es Fejlövés című filmért kapott 500 ezer forintos gázsiból akár telket is vásárolhatott volna, ő azonban az egészet hangszerekre költötte: szaxofonra, trombitára, erősítőre, gitárra – mint mondja, akkoriban nem a pénzügyi tudatosság volt az erőssége.
A szemléletváltást a fia születése hozta meg. Charlie ekkor szembesült azzal, hogy immár nemcsak önmagáért felel, hanem egy családért is. Ekkortól döntött úgy, hogy véget vet a meggondolatlan költekezésnek, és a pénzkeresetnek stabil, kiszámítható alapokra kell épülnie.
Hogy ma miből él, milyen jogdíjbevételei vannak, és hány fellépést vállal, mind kiderül az Én és a pénz című beszélgetésből:
(Forrás: Story)