Elrajtolt a Caravan Race első előfutama, amelyben négy csapat mérte össze vezetési tudását. A Creator TV extrém rally műsorának negyedik és ötödik epizódjában ezúttal a maguk által kipingált lakókocsikat is húzniuk kellett a párosoknak, akiknek a feladata az volt, hogy tíz perc alatt minél több kört megtegyenek a pályán. A tét nagy, a döntőbe jutás! Izgalmakból, előzésekből, sárba ragadásokból, széteső lakókocsikból, szalmabálával ütközésekből és elhagyott plüssmackóból sem volt hiány!
Úgy döntöttünk, hogy most bevetjük az olaszt, úgyhogy ő fogja vontatni a lakókocsit. Az agresszív vezetési stílust megtartjuk, a taktika az, hogy már itt, az első-második kanyarban leszorítjuk a többieket
– nyilatkozta a rajtot megelőzően Pumped Gabo, aki remélte, hogy társát nem fogja elkapni a szokásos hév és biztonságosan körbe tudnak menni a Caravan Race pályán.

Fotó: Caravan Race
Aurelio a start előtt szokás szerint „nagy mellénnyel volt” és vidáman heccelte ellenfelét, Gáspár Győzőt. „Nagyon vártuk a rajtot, főleg, hogy nagyon kényelmetlen volt a sisak, nagyon szorított a nyakmerevítő” – árulta el Aurelio, akiről kiderült, hogy csapattársához hasonlóan hetedik nekifutásra teljesítette a KRESZ vizsgát annak idején. A verseny hevében azonban „az olasz” félreértette a szabályokat, aminek köszönhetően megbüntették a párost.
„Én úgy értelmeztem a szabályokat, hogy minden körben van egy joker, aztán én majd minden körben levágom a szakaszt” – mondta Aurelio, aki nem csüggedt sokáig, hiszen úgy véli, hogy a barátságuk Gaboval bármilyen versenynél, győzelemnél többet ér.