
Presser Gábor arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy végre kézbe vehette az LGT betiltott aranylemezét, amelynek eddig a létezéséről sem tudott. A 77 éves zeneszerző 53 évvel a Bummm! című album megjelenése után tudta csak meg, hogy nem csupán papíron létezett aranylemez a korongból – írja az Index.
Presser Gábor posztja és fotója, amin az ominózus aranylemezzel pózol letarolta a közösségi oldalt.
Az LGT egyik legsikeresebb lemeze, a Bummm! 1973-ban készült, az albumot azonban az akkori hatalom 1975-ben betiltotta, hiába volt nagy sikere. Az 1974-es, amerikai koncertkörútjuk után ugyanis Barta Tamás gitáros nem tért vissza Magyarországra, a rendszer disszidensnek minősítette őt, ami akkoriban azonnali lemeztiltást vont maga után.
„Mi meg – noha már rég túl voltunk a 100.000-ik eladott példányon – persze nem kaphattunk aranylemezt, mert Barta is ott volt a híres – Kemény György-féle –lemezborítón” – emlékezett vissza Presser, akit nemrég teljesen váratlanul ért, hogy kiderült: mégis van aranylemez, ami mostanáig a Hungaroton-tulajdonban lévő, Rottenbiller utcai stúdió falát díszítette.
Presser Gábor egykor és most:




„Kissé váratlanul ért, hogy kb. 53 évvel a Bummm! című LGT lemez megjelenése után egy fényképen egy, a százezres eladott példányszámot »jutalmazó« Bummm! aranylemezt mutatott nekem Szebényi kollégám. (…) A Hungarotonnál (Fotexnet) egy kedves fiatal hölgy hallgatta meg azon telefonos javaslatomat, hogy hadd legyen ez a lemez nálam. Azt válaszolta, megbeszéli a főnökséggel, és visszahív. Másnap futár csengetett, s íme, a k e – z e m – b e n a Bummm! aranylemez! Hihetetlen! Köszönöm!” – osztotta meg örömét a zeneszerző, akinek a bejegyzésére csak úgy záporoznak a lájkok.
Kiemelt fotó: MTI/Balogh Zoltán