Több mint két évtized után távozik az Örkény István Színház társulatából Hámori Gabriella. A Jászai Mari-díjas színésznő Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában beszélt arról, hogy hosszú évek mérlegelése után döntött a váltás mellett, amely nemcsak a színházi tagságát, hanem az egész színészi pályáját érintheti.

Hámori Gabriella (Fotó: Schumy Csaba)
A színésznő elmondása szerint döntése mögött egy belső fejlődési igény és a magánéleti hangsúlyok átrendeződése áll. Már egy ideje foglalkozik jógaoktatással, most pedig egyetemi tanulmányokba kezdett, hogy mélyebben megismerje a test és a lélek kapcsolatát.
„Más dolgok kerültek előre az életemben. Ez a szakma nagyon szereti priorizálni magát az életben, és én szeretnék sokat lenni a gyerekemmel és rájöttem, hogy szeretnék tanulni” – fogalmazott az interjúban, hozzátéve, hogy szerinte a biztonságos közeg elhagyása elengedhetetlen a továbblépéshez.
Azt éreztem, hogy ha fejlődni szeretnék, akkor egyszerűen ki kell tépnem magam onnan, ahova már gyökeret eresztettem, ahol otthonos, kényelmes, megnyugtató.
A művész tisztázta, hogy távozása független Mácsai Pál leköszönésétől vagy az intézmény vezetésében beállt változásoktól. Polgár Csabával, a színház új művészeti vezetőjével is nyíltan beszélt erről:
Nem ez az ok. Amikor leültem Polgár Csabával, aki kollégám – nagyon szeretem őt, nagyon szeretek vele dolgozni –, akkor azt tudtam neki mondani, hogy nem a színház jelenlegi útkeresése az ok, hanem a sajátom… Tehát ha van igazgatóváltás, ha nincs, én eljutok erre a pontra.
A színésznő hozzátette: úgy érzi, a minőségi színészi munkák lehetőségei beszűkültek, ami szintén a más irányú nyitás felé terelte.
A beszélgetés során Hámori egy személyes hírt is megosztott: egy ideje már elvált korábbi partnerétől, Juhász Pétertől, az Együtt volt elnökétől. Kapcsolatukról nyolc évvel ezelőtt beszéltek először a nyilvánosság előtt, egy közös kislányuk született.