nlc.hu
Sztárok

Pál Dénes elárulta, bővül-e a családjuk

Pál Dénes ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, most azonban kivételt tett

Pál Dénes tudatosan óvja szeretteit a nyilvánosságtól, időnként azonban megoszt néhány történetet róluk, mert jól tudja, közönsége kíváncsi arra is, milyen ember a színpadon kívül. Az előadó elárulta, felesége nem csak a magánéletben támasza.

Heni egy élő naptár, aki mindent fejben tart. Jó ideje együtt is dolgozunk, így nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is szoros a kapcsolatunk

– mondta. Hozzátette, az éneklés mellett más kreatív területek is érdeklik: grafikai munkákat vállal, és a motion-design világa is közel áll hozzá. A beszélgetés során felidézte első gyermeke érkezésének történetét is.

Titkos vágyunk volt, hogy lányunk legyen. 2018-ban valóra is vált ez Pannival. Kicsit minden fordítva történt, mint a hagyományos sorrend: előbb vállaltunk gyereket, és utána jött az esküvő, de ebben semmi tudatosság nem volt. Egyszerűen az életritmusunk ezt a tempót diktálta. Mi örülünk, hogy a kislányunk ott lehetett velünk az esküvőnkön

– mesélte. Azóta megszületett a második lányuk is, aki jelenleg bölcsődéskorú. Pál Dénes elárulta, jóval az érkezése előtt fontolgatták, hogy szeretnének kistestvért az első gyermeküknek, de a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt végül később valósult meg a családbővítés.

pál dénes

Fotó: MTVA/Csöbör Tamás

Az énekes azt is elárulta, hogy bár gyerekkori emlékei miatt szívesen átélte volna az apa-fia kapcsolatot is, teljesen elégedett jelenlegi életükkel és a lányos apasággal. „Valószínűleg mi két gyerkőcnél megállunk, teljesnek érezzük a családunkat. Így kisfiunk már nem lesz” – fogalmazott az énekes.

Két éve házasodtak össze Henivel

„Nagyon vártuk. Már a polgári esküvőnél eldöntöttük, hogy ez lesz. (…) Így, hogy a kisebbik lányunk keresztelőjére készültünk, úgy gondoltuk, hogy egybekötjük a kettőt”  – mesélte a Mokkában Pál Dénes.

Párja szülőfaluja melletti településen, csak a nagyon szűk rokonság jelenlétében keltek egybe ismét„Nagyon családias, nagyon bensőséges körben, hangulatban telt, és nagyon felhőtlenül, tehát mi nem nagyon görcsöltünk rá erre. És az volt a furcsa, hogy ő is, és én is egy nagyon lazán próbáltuk felfogni, mivel ilyen szűk a vendégsereg. (…) A nagyobbik lányom 6 éves, őt is szerettük volna bevonni. (…) A mi részünk volt az első, utána jött a keresztelő” – árulta el.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top