Szurdi Miklós kultikus tévéfilmsorozata, az Éretlenek egy olyan korszakba repít vissza minket, ahol a legnagyobb izgalmat egy zálogba hagyott pisztoly, egy elszökött intézeti lány vagy egy gyanús pornókazetta jelentette.

Szurdi Tamás – és megismered, ki van mellette a fotón? Válaszolj a kvízben! (Fotó: mafab / Videa)
A sorozat zsenialitása abban rejlett, hogy nem finomkodott. Volt itt minden: kamaszkori lázadás, bonyolult családi összefonódások, és olyan váratlan bűnügyi szálak, amikre senki nem számított egy délutáni sorozattól. A karakterek pedig olyanok voltak, mint mi: keresték az útjukat, néha hatalmasat hibáztak, de a barátság mindig mindent felülírt.
Dobó Kata akkoriban modellkedett, és tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően került a sorozatba: azt hitte modellválogatásra megy. S bár az Éretlenek csak az akkori fiatalok számára maradt könnyű emlék (azaz nem vált belőle több generáció számára is meghatározó tévés élmény), Dobó Kata pályafutását fellendítette: két évvel később felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, valamint megkapta a rendszerváltás utáni időszak egyik legnézettebb magyar filmjének, A miniszter félrelép női főszerepét, aminek köszönhetően a ma már rendezőként is aktív Dobó Katából sztár lett.
Emlékszel még a szereplőkre? Itt tűnt fel a képernyőn a fiatal Dobó Kata – akkor még Kovács Kataként szerepel a stáblistán – , de olyan színészlegendák is emelték a sorozat fényét, mint a felejthetetlen Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula vagy Harkányi Endre
Az Éretlenek a magyar televíziózás egy olyan szelete, ami egyszerre volt szórakoztató, rejtélyes és érzelmekkel teli.
Nézted? Most letesztelheted, mire emlékszel!