Ernyey Béla és 38 évvel fiatalabb felesége, Balaton Dóra idén tavasszal tölti együtt a 18. évet. Csak azt sajnálják, hogy nem korábban ismerkedtek meg, mert annyira boldog a közös életük.
A 83 éves színész bevallotta a Meglepetés magazinnak adott interjúban, hogy a házasságukban ő viseli a nadrágot, de csak az életkora és a rengeteg élettapasztalata miatt. „Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy megőrülök Dóri gyönyörű lábaiért – főleg egy rövid szoknyában” – jegyezte meg Ernyey, aki imádja, hogy Dórinak régimódi, tradicionális dolgokkal is lehet kedveskedni. „Dóri igazi nagybetűs NŐ: imádja a meglepetéseket, és a nagy dolgok mellett az apró gesztusoknak is tud örülni. És bár még fiatal, neki tradicionális, régimódi dolgokkal is lehet kedveskedni. Nőként soha nem legyőzni, hanem meggyőzni akarja a társát, miközben minden elvarázsolja, ami az úri világ udvariassági formuláiból eljut hozzá: szereti, ha egy férfi előzékeny és figyelmes – amiben nálunk nincs hiány” – meséli.
Véleménye szerint a közös 18 évüknek a következő a legnagyobb tanulsága: „Ha valaki tudja és érzi, hogy végre megtalálta a másik felét, akkor élje úgy az életét, ahogy az neki kedves, és soha ne érdekelje őt a mások véleménye – hiszen az valójában csak előítélet és irigykedés.”
Vérbeli szívtipró volt a huszonéves Ernyey Béla:




Dóra – aki az év elején felvette az Ernyey nevet a színész kérésére, mivel szerette volna, ha a felesége továbbviszi – őszintén vallott arról, mit kedvel legjobban a párjában: „Nyugodtan kijelenthetem, hogy Béla objektív, elfogulatlan szemmel is egy nagyon jóképű férfi. Emellett van sármja, kisugárzása. (…) Nem ismerek nagyobb tartással rendelkező férfit, mint ő. Emellett imádom a humorát, és rendkívül értékelem az eszét, a polihisztorságát és a lelke érzékenységét.”
A házaspár amúgy az elmúlt 18 év alatt maximum fél napot volt külön.
Bővebben a Meglepetés magazin legfrissebb számában!
Olvass még Ernyey Béláról az nlc-n!
- „Azt éreztem, oda kell tartoznom, ahol a legjobban megbecsülnek” – Ernyey Bélával beszélgettünk
- Ernyey Béla elítéli azokat a nőket, akik idővel „ténsasszonyokká, kofákká” válnak egy kapcsolatban
- Ernyey Béla: „Egészen a rendszerváltásig nem beszéltek rólam, mintha nem is léteznék”
