Nem tudom, hallott-e róla, hogy az Illésnek lesz jövőre egy virtuális koncertje, ami a 25 évvel ezelőtti népstadionos fellépés alapján valami olyasmit mutat aréna-színpadon, mint amilyen az ABBA most futó londoni show-ja: annyi a lényege, hogy a mesterséges intelligencia segítségével odavarázsolják a teljes zenekart.
Hűha! Hát nem tudom egy ilyen, milyen lehet. Az ABBA-t sem láttam, de annyi azért tudható, hogy ez nem esztétikai vagy művészeti kérdés. Egy ilyen produkció létrehozása – ha erről van szó egyáltalán – kizárólag pénzügyi megfontoláson múlik. Ha egy befektető kiszámolta, hogy neki ez megéri – csinálja. Egy olyan gazdag fogyasztói társadalomban, mint Anglia, vagy Svédország, ahol már nem tudnak mit csinálni a pénzükkel, teljesen rendben van, hogy kitaláljanak ilyen igen drága, technikai bravúrt. Külön színházat építenek hozzá és utazik a közönség az egész világról megnézni, hiszen világsztárokról van szó, ami több millió fizető látogatót feltételez. Nem abszurd ez itt és most Magyarországon?
Fotó: Nerpel Nikoletta
Ugyanakkor azzal indokolják a koncert létrejöttét, hogy olyan generációk is láthatják ilyen módon a teljes Illés zenekart, akiknek erre nem volt lehetőségük. De ha jól értem, ön ezt a projektet eleve művinek érzi…
Dicséretes törekvés, de valóban művinek, kicsit méltatlannak is érzem a zenekar életművéhez képest.
Az Illés zenekar nem dekoratív szórakoztatóipari szereplő volt, hanem egy társadalmat reprezentáló jelenség, hallatlanul színvonalas, akkoriban nagyon új, izgalmas zenével, gondolatébresztő szövegekkel. A bajom az elképzeléssel talán az, hogy a mesterséges intelligenciával gyártott propaganda sekélyes esztétikája, sekélyes világa sejlik fel mögötte, ami egy hamis világ. A zenekar és alkotásai ennél értékesebbek voltak, rajongóik és a magam számára feltétlenül többet jelentettek.
Akkor maradjunk azoknál a dolgoknál, amiket az ön dalai megtestesítenek. Régebben nyilatkozta, többször is, hogy azért sem beszél a magánéletéről, mert alapvetően arra szerződött a közönségével, hogy dalokban fogalmazza meg, amit a világról gondol. Most a Jelbeszéd elnevezésű turnéval járja az országot. Ma hogyan kommunikálnak ezek a dalok a közönséggel?
Úgy tűnik, hogy a közönség értően és lelkesen fogadja a műsort, és ez jólesik, mert igazolva látom azt, hogy a szövegek évtizedek múltán is lehetnek érvényesek. A régi dalok üzenete tökéletesen élő ma is, de annak eldöntését a közönségre bízom, hogy ez kizárólag Bródy János szövegeinek köszönhető-e, vagy esetleg a múló idő teljesít nagyon rosszul. (Nevet)
Ugyanazok a dalok a legnépszerűbbek a koncerteken, mint évtizedekkel ezelőtt, vagy azért érzékel valamiféle változást? 2023-ban jelent meg a legendás Jelbeszéd című lemez felújított változata. Ennek az albumnak a dalai adják a koncertek gerincét?
Természetesen igen, és rendkívül nyitott a közönség, ami külön öröm, mert a reakciók alapján, nem számít, hogy valami régi, vagy új. Ha a dal a mai önmagunkhoz is szól, teljesen mindegy, hogy mikor született. Ami pedig a Jelbeszéd dalait illeti, bár azóta eltelt „egy-két” év, de a régi és újabb dalok, egy néhány, számomra igen fontos verssel kiegészítve, szervesen illeszkednek egymáshoz, és teljes egészet alkotva adják a koncert üzenetét.
Fotó: Nerpel Nikoletta
Javítson ki, ha tévedek, nekem az rémlik, hogy soha nem beszélt arról, hogy visszavonulna az énekesi pályától. Most hogyan gondolkodik erről?
Az élet véges dolog, ezt én is tudom, tehát, egyszer, így vagy úgy, valahogy, mindenképpen be kell fejezni – de talán nem kell az ördögöt a falra festeni.
A legutóbbi Aréna-koncertje kapcsán azt nyilatkozta, hogy azért az lett a címe, hogy Még 1 Aréna, mert amikor megkeresték az ötlettel, visszakérdezett, hogy tényleg legyen még egy? Valóban azt gondolta akkor, hogy nem feltétlenül lenne szükség még egy Koncz Zsuzsa Aréna-koncertre?
Azt, hogy mikor, mire van szükség, vagy nincs, a közönség dönti el. Én többnyire úgy vagyok ezzel, ha hívnak, szívesen megyek, ha van realitása a felkérésnek. Most kissé bizonytalan voltam, de aztán mégis igent mondtam, nem gondolva a fizikai terhelésre, amit egy ilyen fellépés jelent. Azt mondtam, ha úgy alakul, akkor csináljuk, miért ne csinálnánk, erre születtünk, nem? A szervezők meg azt kérdezték, hogy akkor lehetne-e a koncert címe az, hogy Még 1 Aréna-koncert? Én rábólintottam, hogy legyen. De különösebb következtetést ebből a jövőre nézve senkinek sem kell levonnia.
Szeret Arénában föllépni? Hol szeret jobban énekelni, kisebb helyeken, vagy stadionokban?
Kis ország vagyunk, lakunk itt 9,5 millióan, vagy most már annyian sem. Olyan őrületesen nagy helyek Magyarországon nincsenek, főleg focistadionokról tudok, de az nem az én műfajom. A Néprajzi Múzeumos koncertsorozatomra – ami nagyjából 180 fő koncertenként – is nagyon szívesen emlékszem, mert ott természetesen alakult ki egy szinte családias, intim hangulat, amelyben egészen másképp szóltak a dalok. Szeretek színházterem nagyságú helyeken – mint például a Müpa – énekelni, mert a közönség viszonylag ott is közel van.
(Fotó: Nerpel Nikoletta)
A sportcsarnokoknak az a vonzereje, hogy a nagy létszámú közönség saját energiája erős hatás, ami igen intenzíven, szinte tapinthatóan jelen van. Valódi kihívás egy ekkora teret összefogni, de az előadónak ez a dolga, azért megy ki a színpadra, hogy ezt a kapcsolatot létrehozza, miközben persze ez tőle is többszörös energiát és koncentrációt igényel. Cserébe viszont a nagy koncertekben mindig benne rejlik annak az esélye, hogy még évek múlva is mindnyájan élénken emlékszünk rá. Az első hazai spotcsarnokos koncertem 1992-ben volt, majd az 1999-es koncertfilm vágása közben jött a hír, hogy leégett a csarnok. 2006-ban az új Arénában kezdtem újra.
2020-ban jelent meg utoljára olyan lemeze, amelyen új szerzemények szerepeltek. Készülnek friss dalok?
Meglátjuk, hova változik a világ. Amiben most élünk, már csak elvesz tőlünk és minden egyre rosszabbnak tűnik – illetve, nemcsak tűnik, de rosszabb is.
A hidegháborús „mindenki ellenség”-retorika a lelkünket és az anyanyelvünket pusztítja, minden lépésnél gyűlöletkeltő plakátok ordítanak ránk. Lehet, hogy a történelmünk folyamán sokat hibáztunk, de ezt azért nem érdemeljük. Szóval, most inkább várok.
A politikára gondol, nyilvánvalóan. Mire számít áprilisban? Inkább reménykedik?
Örök igazság, hogy a remény hal meg utoljára. Most olyan mélyen vagyunk, hogy innét szép a győzelem!
És úgy látja, van rá esély?
Qui vivra, verra. Ez franciául nagyjából azt jelenti: ki élni fog, látni fogja. Vagy Bródyval szólva, „meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink”…
