Sztárok

„Nők vagyunk, legalább mi ne számoljunk” – Koncz Zsuzsával beszélgettünk

Tavaly jelent meg egy míves kiállítású fényképes album Koncz Zsuzsáról, amely végigvezet a pélyi kisgyerekkortól napjainkig. Ez a könyv elevenedik meg a március 9-i Aréna-beli koncerten, amely már a 12. az énekesnő pályáján.

Tőled illik mindig nagyon okos dolgokat kérdezni, de ahogy belenéztem ebbe a nagyon szép Corvina-kiadványba, aminek nincs is címe, csak te mosolyogsz a borítón, nem tudok elmenni amellett, hogy hihetetlen szépek ezek a fotók, és azt gondolom, hogy nőként ezek neked fontosak voltak.

Mindig fontos volt, hozzátartozik a pályához, mert a nyilvánosság feltétlenül szükséges a mi munkánkhoz. A dalokon kívül a fotók is szolgálják, hogy a közönségünket megtaláljuk. Tehát korán megtanultam azt, hogy egyrészt fotózni kell, másrészt nem mindegy, hogy az elkészült kép milyen minőségű. Módos Gábor volt az a fotós, akiben megtaláltam ugyanazt a színvonalas munka iránti igényt, amit mindig elvártam magamtól is. A pályám elején találkoztunk, szinte egész munkámat, életemet végigkövette, végigfotózta, így főleg az ő fényképei szerepelnek a könyvben. Vele nagyon őszintén meg lehetett beszélni, hogy mi az, ami nem tetszik a képen, mi az, amit látni szeretnék, mi az, ami az elkészült lemez tükrében fontos. Tehát ha jónak vagy szépnek találod a fotókat, az azért is lehet, mert azon túl, hogy ő egy remek fotós, azzal az igényességgel dolgozik, amit magam is nagyra tartok.

Az egyik első fecske vagy a popszakmában: a pályád kezdetén, a hatvanas években még nem voltak stylistok, nem voltak olyan emberek, akik felépítették a sztárokat. Gondolom, neked magadnak kellett kitalálnod, hogy mi az, ami jól áll, mi az, ami adekvát a Ki mit tud?-hoz, a táncdalfesztiválokhoz, majd az első lemezborítóhoz és így tovább. Segített valaki?

Hát nem. De ha végignézed a könyvet, láthatod a „fejlődést” : a Ki mit tud?-on az első fordulókban különböző privát, iskolás lányoknál szokásos sötét szoknya-fehér blúzt viseltünk, de a döntőre az egyik osztálytársunk mamája varrt nekünk egyforma kis nyakkendős ruhát. Akkor még fekete-fehér volt a tévé, tehát az nem jött ki, hogy Gergely Ági gallérja olyan volt, mint az én ruhám színe, s az én gallérom olyan, mint Ági ruhájának a színe. Aztán szépen lassan a saját káromon megtanultam a mesterséget: mi a divat, ebből mi tetszik, mi áll jól, mi nem, mikor vegyek komolyan egy kritikát, és mi az, amire nyugodtan megvonhatom a vállam, stb. stb. Tehát ez a könyv kicsit a felnőtté válásom története is.

Koncz Zsuzsa és Gergely Ági (Fotó: smagpictures.com)

Nézzünk egy másik praktikus szempontot: a szocializmus éveiben itthon nem volt olyan ruhakínálat, amiből  gazdagon válogathattál volna. Mit tettél? Elmentél varrónőhöz?

Persze. Abban az időben a Május 1. Ruhagyár volt A Ruhagyár, csináltak háromféle fazont nőknek, férfiaknak. Úgyhogy a nagynéném vitt el az ő varrónőjéhez az Ilka utcába. És szerencsém volt, mert a nagymamám Elzászban lakó testvére csomagokkal segítette a családom, és azokban a csomagokban mindig akadtak átalakításra alkalmas darabok. Küldött lapokat elrejtve a doboz alján, Cine revue-t , Cinemascope-ot, amelyekben láttam a francia sztárokat, szóval tudtam, hogy ott mi a divat, mi a szokás. Sok szakmával kapcsolatos élmény, tapasztalat fűz Franciaországhoz, ahová érettségi után ez a bizonyos nagynéni meghívott.  Színpadon láthattam a legnagyobb francia sztárokat, sokat tanultam tőlük. Akkor Magyarországon még csak esztrádműsorok voltak: a sztárok kimentek a pódiumra, énekeltek két dalt, és annyi volt részükről a megjelenés aznap este. De kint láttam, hogy ez azért nem így megy, láttam, milyen egy show-műsor, és amikor már módom volt – először valamikor a hetvenes évek végén – saját műsoraimat is ezek az élmények ihlették. Azt is tudtam, hogy néha jó átöltözni, mert a közönséget szórakoztatja a változatosság. Szóval többféle ruhát viseltem és viselek ma is a koncerteken. Persze azóta már itthon is akadnak jó darabok – mellesleg néha méregdrágán –, és ezek között ritkán, de akad a színpadi elképzeléseimnek megfelelő is.

Na, ez az egyik oldala annak, hogy az ember jól néz ki:  a jó ruha, de a másik: hogy vékony vagy, jó alakod van. Kell ezért neked tenned valamit, vagy ez genetikusan így alakult, és nagyon szerencsésnek mondhatod magad?

Genetikus örökség, hála istennek, mert nem tudom, hogy tudnék-e állandó fogyókúrában senyvedni. Különben kis koromban kalauznak, majd balerinának készültem, aztán „váltottam”: inkább korcsolyabajnoknő akartam lenni. Ezekkel csak azt akarom érzékeltetni, hogy bizonyos korlátok között a mozgáskultúrám is elfogadható volt. Táncolni  nagyon szerettem, András fivéremmel mi voltunk a parkett ördögei, ha nekiálltunk rock and rollozni.

Ha már a mozgást említetted: azt lehet rólad tudni, hogy mostanában síelni szeretsz. Túl vagy már az idein?

Igen, már a hátam mögött van, ami elég megnyugtató, mert végig azzal heccelődtek a barátaim: azért ezt nem kéne, hogy fogsz kinézni gipszben a színpadon. Egyébként nagyon ragadok a téli sportokhoz. Hétéves koromban tanultam meg korcsolyázni – még  kurblis korcsolyával egy pesterzsébeti kézilabdapályán,  amit telente felöntöttek. A síelést is nagyon megszerettem – a mozgás- és a sebességigényemnek nagyon megfelel, meg azt a fajta természetközeliséget adja meg nekem, ami városban soha nem tapasztalható.

Koncz Zsuzsa (Fotó: Falus Kriszta)

A sízés azért kicsit macerás – főként télen lehet csinálni, meg kell szervezni, szerelést kell venni. De úgy a mindennapokban van-e olyan fizikai aktivitás az életedben, ami kondícióban tart?

Hogy mindig emlékeztessen valami nyáron is a síelésre, a nordic walkingot, a két botos gyors sétát kedvelem. Egy héten kb. háromszor van rá időm. Kaliforniában láttam, hogy sokan csinálják a tengerparti homokban bot nélkül is, mert a tapadós, nedves homok jól megdolgoztatja a testet. Voltam valaha sportiskolás is – kézilabdáztam, úsztam, de egyiket se szerettem meg különösebben. Az úszás azért nem jött be, mert állandóan náthás voltam, egy énekesnek ez nem kifejezetten előnyös. Tehát igyekszem egy héten háromszor nordic walkingolni, s tavasszal, mikor már jobb az idő, kiszaladok a hűvösvölgyi Nagyrétre, azt körbemászom háromszor – ez az adagom, és akkor voltam „friss” levegőn is. Azért az idézőjel, mert mindnyájan csaljuk magunkat, amikor azt mondjuk, hogy: ó, itt Budán milyen jó a hegyek között. Van nekem egy nagyon kedves pilóta barátom, aki egyszer egy kis Cesna géppel felvitt, s megmutatta, hogy milyen szmogkupola fedi az egész várost – a Szabadsághegyet éppúgy, mint a Nagykörutat.

Énekesként talán különösen érzékeny lehetsz a rossz levegőre: hogyan tartod karban a hangod? Pláne egy nagy koncert előtt.

Sokféle metódus van. Ugyanazok a trükkök vonatkoznak ránk is, mint például az operaénekesekre. A legfontosabb dolgot egyébként világhírű kolléganőm, Adele fogalmazta meg, akinek a pályája elején sok baj volt a hangszálaival. Mikor interjút kértek tőle, így válaszolt: „na most figyeljen ide, vagy beszélek vagy éneklek”. Úgyhogy a legjobb gyógyszer a hangszalagnak a sok éneklés-gyakorlás vagy a hallgatás. 

Jársz még énektanárhoz?

Most már nem. Sajnos Bágyoni Géza bácsi, akinél tanultam, már rég nincs köztünk, de hála istennek alaposan megmutatott nekem mindent. És miután az összes hozzám közel álló kolléga hozzá járt, például Tolcsvay Laci is, ha szükségem van rá, ő csinál nekem egy skálát egy CD-re, és azzal éneklek napi fél órát, ha van koncert, ha nincs.

Nagyon fárasztó egy két-három órás koncertet végigénekelni?

Nem, mert a közönségből áradó figyelem, szeretetet erőt ad, mely a koncertek végéig kitart… utána az öltözőben már nyugodtan lehetek fáradt is. Különben meg nem a koncertek hosszúsága számít, és tudni illik, hogy a közönség figyelme mennyit bír el. Csak az számít, hogy a végén mindenki érezze: nagyon jó volt együtt lennünk.

Fotó: Nerpel Nikoletta

Ugye az előző két Arénabeli koncerten egy-egy új lemezed köré csoportosult az aktuális mondanivaló – a Tündérország, illetve a Vadvilág köré. Most nincs új album, ellenben mi van, ami szervezi ezt a koncertet?

Most kifejezetten ez a könyv. A koncert címe: „Így volt szép”, mert a hasonló című Gerendás-Bródy szerzemény a Tündérországról nagyon személyes üzeneteket hordozó dal, mint ahogy a könyv is az. Nem vagyok nosztalgikus alkat, a múlttal nem foglalkozom, csak ha kell valamiért. A barátaim hosszasan győzködtek, hogy a könyv mégis legyen. Azért miközben Zöldi Gergellyel dolgoztunk rajta, nagyon sok mindent eszembe juttatott. Az érzések, gondolatok, melyek a dalokban a felvételek idején megfogalmazódtak, ma ugyanúgy foglalkoztatnak, sőt a véleményem is ugyanaz, mint hajdanán. Mai valóságunk döbbenetesen hasonlatos ahhoz, amit már egyszer megértünk. Vannak olyan dalaim, amik x évtizeddel ezelőtt születtek, és kifejezik a mostani helyzeteket. Például A széllel szemben, de akár a Valahol egy lány vagy az Egyszerű ez… című József Attila-vers. A világ lassan fordul, az emberi természet ennél is lassabban alakul, de leginkább Bródy szövegíró-költő zsenije – aki egyszerű szavakkal írja le az életünket, világunkat – teszi, hogy érvényesek most is.

Ahogy ma is aktuális Szophoklész vagy Shakespeare, azaz az emberi természet az konstans.

Igen, az emberi természet – és a nemzeti karakter – csak kis változást mutat. Sokfélék vagyunk: egy spanyol vagy olasz mindig temperamentumosabb, mint egy svéd vagy egy norvég. Sok minden összetevőből származnak ezek a néha óriási különbségek, melyek mégis igazolják Jungot, aki azt mondta, hogy az emberiséget összefűzi egy közös tudatalatti, ami át- meg átszövi egész létünket.

A könyvben sorakoznak a lemezborítók. Összeszámoltam, hogy hány nagylemezed jelent meg eddig, beleértve a német nyelvűeket is: 45. Lesz 46.?

Talán. A világ erősen durvulóban, az állandó felfordulás állapotában van. Ki tudja, akad-e ebből pillanat, amit érdemes megörökíteni. Úgy gondolom, hogy a Tündérországban és a Vadvilágban minden benne van, amit erről a világról ebben a pillanatban el tudok mondani, tehát figyelem, ami történik. Vannak jelek – állítják kiváló klímakutatók –, melyek szerint az ember természetben okozott rombolása már helyrehozhatatlan. „Ez egy nagy hülyeség” – állítja az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, és kacagva kilép a párizsi klímaegyezményből, bezárt bányákat nyittat meg újra, hadd pusztuljon a maradék oxigénünk is. Ugyanebből a célból kívánja a világ „tüdejét”, az Amazonas menti őserdők egy részét pénzre váltani Brazília új elnöke. Mint tudjuk, az ilyen típusú embernek mindig igaza van. Akkor is, ha nincs igaza. És ez nemcsak Trumpra és Bolsonaróra vonatkozik, tudnék még neveket tenni melléjük. A tolerancia hiánya, a végtelen önző haszonszerzési vágy lengi be az egész földet, ez alól mi sem vagyunk kivételek. Ellenkezőleg! Minderről mit mondhatnék újat? Tudod, minek örülök? Annak, hogy az emberek, akik a dalaimat értik és szeretik, azok velem vannak, velem maradtak. Ez azért sok energiát ad és reményt, ha nem is feltétlenül ahhoz, hogy rohanjak a stúdióba és csináljak egy új lemezt, de ahhoz mindenképpen, hogy koncerteken találkozzunk, már csak azért is, mert nem nagyon van alkalom, hogy lássuk-halljuk egymást.

Koncz Zsuzsa (Fotó: Falus Kriszta)

Azért van egy-két hely…

Igen, néha egy-egy interjú akad, de akkor is csak beszélgetünk. Énekelni sehol nem lehet. A rendszerváltás körüli években még voltak szórakoztató műsorok a televízióban. A külföldi televíziókban ma is láthatsz show-műsorokat, ők még nem felejtették el, hogy zene is van a világon. Nálunk valóságshow-k vannak, melyek csak rombolják a közízlést, és vannak ún. „tehetségkutatók” – amatőröknek. De az rejtély, hogy hova keresik ezeket a néha tehetséges embereket, mert további megjelenési lehetőségük nincs.

Én emlékszem, mikor néhány évvel ezelőtt az egyik Aréna-beli koncertedet leadták a közszolgálati televízióban.

Persze, mert ügyvédi felszólításra fel kellett venniük és legalább egyszer sugározniuk az akkori Aréna-koncertemet. Az újonnan induló M3 engedély nélkül egy engem is ábrázoló –még Ki mit tud?-os – képpel reklámozta magát. Tehát személyiségi jogot sértettek, tudták, hogy egy pert elveszíthetnek, jobbnak látták ebben megegyezni az ügyvédekkel, akik képviseltek. Miután az egész pályámat megpróbáltam – amennyire lehetett – a saját felelősségemre bonyolítani, minden az én bőrömre megy, és ezért az ilyesmire különösen kényes vagyok. Annak idején az akkor még létező EMI lemezkiadót is bepereltem, mikor összeállítottak egy régi számokból álló lemezt anélkül, hogy megkérdeztek volna. Már ki volt nyomtatva, de nem jelenhetett meg. Amikor befejeztük a pereskedést, akkor kaptam tőlük néhány példányt. Hiába övék a felvétel, a képmás az enyém. S ha ők nem kérdeztek meg engem, és én nem járultam hozzá, akkor ehhez nekik nincs joguk.

Előjött belőled az a jogász, aki lehettél volna…

Akárhányszor például egy úrvezető vigyázatlanul előz, vagy egy biciklis körülnézés nélkül belehajt a pirosba, mindig eszembe jut, hogy ha most jogász lennék, nem hagynám annyiban. Nézd, határozott véleményem, hogy addig ér az én szabadságom, amíg nem sérti, korlátozza másokét. Szabályoknak kell lenniük, amiket be kell tartanunk és be is kell tartatnunk. Tehát ami szabály, az szabály, az mindenkire vonatkozzék: azokra is, akik a törvényeket hozzák (melyeket nem szerencsés naponta átírni), azokra is, akik alkalmazzák, és ránk, egyszerű emberekre is. Ezek a szabályok legyenek egyértelműek és logikusak. Mert ahhoz, hogy békében éljünk egymással, ez hozzátartozik.

Megnézem
Összes kép (7)

„Nők vagyunk, legalább mi ne számoljunk” – Koncz Zsuzsával beszélgettünk

„Nők vagyunk, legalább mi ne számoljunk” – Koncz Zsuzsával beszélgettünk

Fotó megosztása:

A könyv szerint kétféle időszámítás is létezik a te pályádon, mert lehet számítani ezt 1962-től, a Ki mit tud?-tól, vagy 1964-től, ahogyan éneklitek: „’64-ben épp hogy elindultunk”, de akárhogy számolom….

Ne számolj! Nők vagyunk, legalább mi ne számoljunk.

…szóval van ez az időszak már olyan hosszú, hogy érdemes legyen gondolkodni róla. Mik voltak a kivételes pillanatok, s mik, amiket inkább felejtenél?

Nehezen döntök, de ha egyszer döntöttem, azt vállalom évtizedek múltán is. Különleges öröm volt, amikor Franciaországban a breton fesztivált megnyertem. Nagyon büszke voltam arra, hogy kétezer francia lelkesedve hallgatta a Valahol egy lányt és a Hej, így tedd rá… kezdetűt. „Indulj az útra és indulj el újra…” Ez  mindig a lényeg! Nagyon sajnáltam, hogy az ebből következő szerződés, amit az orrom alá dugtak, azzal kezdődött, hogy 3 évig Franciaországban kell élnem. Dehogy élek! – mondtam. Szeretem a franciákat, az országot, de magyar vagyok, Budapesten élek, kész. És így is lehettem a Francia Becsületrend lovagja, mert a franciák ilyenek. Ezek különleges élmények voltak és szívesen emlékszem rájuk.

Pedig sokan választották volna a helyedben a nyugati életet, a szocializmusból kiszakadva a szabad világot.

A szocializmussal enyhén szólva is ambivalens viszonyban voltam, de itt volt a hazám. Az persze egyszerűen szürreális volt – és nagyon rávilágított a rendszer mibenlétére –, mikor egy miskolci bíróságon Bródy mellett tanúskodtam egy hülye közhivatalnok miatt, aki valamit félreértett. De az is lehet, hogy nem véletlenül értette „félre”, mert akkor a belügyi szervek már vadászták Bródyt erősen. Felnőtt emberek ezt komolyan vették ott a bíróságon. Olyannyira, hogy – mint a rendszerváltás után kiderült – letöltendő börtönbüntetést kért rá az ügyész. Én ezzel együtt akkor és azóta is ide tartozom, pedig hogy finoman fogalmazzak, ez most sem egyszerű. Ahhoz hogy ezen a pályán maradtam, és továbbra is ragaszkodom a hazámhoz, Bródy szövegei nagyban hozzájárultak. Értelmes, színvonalas gondolatokat, megállapításokat tartalmaznak ezek a dalok, melyek fontosak számomra, így kimondhatom azt, amit magam is gondolok.

Koncz Zsuzsa és Bródy János (Fotó: smagpictures.com)

Szerettetek a széllel szemben járni, mert ugye az sokkal könnyebb egy olyan országban, ahol egy irányból fúj a szembe szél. Ellentétben mondjuk Franciaországgal, ahol ha elmondom a véleményem, annak ugyanolyan súlya van, mint egy másiknak. Ilyen szempontból ma is szerencsésnek mondhatjátok magatokat.

Nem tudom, mi a könnyebb, az akkori vagy a mostani helyzetünk. A dolgok megváltoztak, de sok minden rímel egymásra. Sok a déja vu, és nem hiszem, hogy célravezető a gyűlölet felszítása, mert robbanásveszélyes. Aki a palackból kiengedi a szellemet, végül rosszul járhat.

S mit tartasz az itthoni legnagyobb sikerednek?

Itthon megkaptam a Kossuth díjat (2008) és a Prima Primissimát (2008), de talán az első sportcsarnoki koncertemet tekintem annak, ahová kb. nyomtatólovakkal vonszoltak el, mert annyira tartottam tőle, és nem gondoltam, hogy nekem ott helyem lehet, miközben tudtam, hogy külföldön sanzonsztárok lépnek föl stadionokban Gilbert Becaud-tól Nana Mouskouriig. Hát ez hogy lesz? – tettem fel magamnak a kérdést, de egy jubileumi alkalom volt ez 1992-ben, amiről úgy gondoltam, hogy megünnepelhetjük így. Különben ha már kerek évfordulók rémes számaival dobálózunk, az idén lesz ötven éve, hogy az első nagylemezem, a Volt egyszer egy lány megjelent.

Mit tartasz kudarcosnak a pályádon?

Természetesen voltak kudarcok, rossz döntések, feszült pillanatok, de ma már ennek nincs jelentősége. Az Így volt szép… című Gerendás-dalban Bródy nagyon szépen megfogalmazta, hogy: emlékeznünk jó szívvel szabad arra is, ami a maga idején nem esett jól.

Édesanyád emlékének ajánlod a könyvet.

Nagy bánatom, hogy már nem érhette meg a könyv megjelenését, közben ment el, örök hiányt hagyva maga után. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a sors nem engedte, hogy láthassa önmagát gyönyörű fiatal nőként, klassz anyukaként, családja körében. 95 évet élt, izgalmas, szép élete volt. Vigasz nincs, és nehéz szembenézni azzal, hogy erre is születünk, „ez az élet rendje”.

Koncz Zsuzsa (Fotó: Falus Kriszta)

Te legendásan nem szeretsz beszélni a magánéletedről, de mi az, amit mégis megosztanál? Kik azok, akik körülvesznek, akik a szakmán túl veled vannak az életben?

A megmaradt család, szeretteim, közeli barátaim és rokonaim, akikkel azt a nagyon limitált és kevés szabadidőmet eltölthetem. Utazhatunk együtt, járunk koncertre, színházba, síelni, vacsorázni, összejövünk csak úgy az élet dolgait megvitatni. A családi kör szűkült, hogy Anyu elment. A szeretet, barátság egyébként nem létszámon múlik, így nem sorolom, ki mindenkiről beszélek. A szeretet, ami körülvesz, amit magam is adhatok, boldogító érzés.

S ebből – mármint a szeretetből –ahogy korábban említetted, sok áramlik feléd a rajongóidtól is. Te az ún. nagy generációnak vagy egyik emblematikus alakja, sztárja. Ilyenek jutnak még eszembe melletted, mint szoros munkatársaid, Bródy, Tolcsvay, a Szörényi testvérek, de Zorán, Presser, az Omegások és még vannak néhányan. Ők azok, akik szinte ugyanolyan erővel a pályán vannak és csinálják, ahogy berobbantak anno 50 valahány évvel ezelőtt. Mi a titok? Mitől tudtál fent maradni ilyen sokáig?

Egyszer mondta Módos Gábor fotós barátom, hogy az ember arcára előbb-utóbb kiül a lelke. Már elég régóta tudom, hogy Gábornak ebben igaza van, hogy a belülről jövő őszinte kisugárzás, a bennünk lakó erő és hit, meglévő lendületünk tartja bennünk a „lelket”. Például aki gonosz, gyűlölködő, irigy fiatalnak, az később is az marad, és ez leolvasható a vonásairól, jelezve: kivel is van dolgunk. Mi talán egyformán a legjobbat akarjuk adni magunkból a világnak, a közönségünknek és egymásnak is. Vannak hibáink, de van tartásunk, és őszintén akarjuk teljesíteni, amit vállalunk. Talán ez is vonzza az embereket. Nálunk nem feltétlenül azon múlnak a dolgok, hogy most akkor van-e az arcodon két ránccal több vagy nincs, hanem azon, hogy van-e a kisugárzásodban valami, ami annak a másik embernek értékes, fontos, érdekli. De lehet, hogy ennek a generációnak értéke, vonzása az is, hogy nincs jelen állandóan az emberek életében, hogy a magyar nyelvű média többsége mellőz, elutasít bennünket. És az emberek egy részének az tetszik, ahogy mi csináljuk, mert kellenek más példák is, nemcsak a nyomulós média- és internetsztárok. Én például úgy gondolom, hogy a közönségemnek a dalaim fontosak, és igényük van olyanokra, akikből számukra a munkájuk a legfontosabb, és nem az, hogy épp kivel fekszenek, kelnek, házasodnak, válnak, milyen buliba járnak, kivel találkoztak, stb., és feltehetően ezekről a dolgokról a véleményem nem változik a jövőben sem. Továbbra sem fogom napi beszámolókkal, posztokkal érdekessé tenni magam, mert a lényeg úgyis belül van, a fejemben a szívemben. Ilyen vagyok. És ilyen is maradok.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése