Gulyásék nagy sikerű rendezése (anno 218 ezren látták moziban) hivatalos csatornákon sajnos nem elérhető, a tévé is régen vetítette utoljára – de azért szerencsére rá lehet akadni néhány videómegoszton. Tényleg érdemes megnézni, mert nemcsak alapos, hanem kifejezetten hangulatos filmről beszélünk, amelyből fontos dolgok derülnek ki Pappról.
Bálvány volt, de inkább példakép
MTI Fotó: Petrovits László
A Pofonok völgye első jelenete abszolút illik Papp László nyers humorához: orvosok mutogatják diákoknak egy ember több részletből kirakott, teljes alakos röntgenképét, miközben azt magyarázzák, hogy milyen elváltozások láthatóak az alany kezén. És persze hamar kiderül, hogy Papp László röntgenjeit nézegetik.
A film javarészében persze inkább Papp beszél, de rendkívül változatos helyszíneken: edzőteremben, otthonában, esetleg Prágában, Moszkvában, ismerős ökölvívók társaságában.
Papp bámulatos tehetség volt, és egyenes, tiszta gondolkodású embernek tűnik a film alapján, de igazán köznapi fickónak is, akinek csak saját magára jellemző, barátságos, ám kemény bokszolóhumora is volt: számtalanul elhangzik a filmben például az a fordulat, hogy „játszóteret csinálnak” valaki arcából, ami kétségtelenül vicces metafora – és volt még néhány ehhez hasonló szófordulata Pappnak. Szellemes lényével, szigorú profizmusával akkor is lebilincselte a filmben látható közönséget különböző rendezvényeken, amikor aktívan már nem bokszolt, csak mesélt róla, és edzőként, vagy szövetségi kapitányként foglalkozott épp a gyerekekkel.
Papp László igazán tudta, hogy milyen a boksz
Papp László 1949-ben, a Lehel utca-Dévai utca sarkon lévő autószerelő műhelyben. (Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő)
A Pofonok völgye jelentős része játszódik edzőtermekben, ahol azt is láthatjuk, ahogy Papp a gyerekekkel foglalkozik. Finoman szólva sem volt babusgatós típus, de csodásan bánt az ifjú ökölvívókkal – és nagyon látszik a filmben, hogy nem a kamerának játszott. A sportpolitikában nem volt a legnagyobb diplomata, de az sem volt véletlen, hogy egy év kihagyással másodszor is meggyőzték, hogy legyen a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Gulyásék filmje akkor játszódik, amikor Papp másodszor vállalta el a posztot, 1979-ben – de archív felvételek segítségével indulásáról is mesélnek. Konkrétan elmentek ahhoz a házhoz is, ahol „Görbe” született, s ahol a szomszédok-rokonok szinte levegővétel nélkül, örömmel meséltek a főhős gyerekkoráról.
Amikor Papp a sportágról beszél a filmben, izzik a tekintete. Meglehetősen elhivatott ember volt, s ennek az elhivatottságnak bizony volt érvényesítő ereje a sportéletben is, a filmből ez is világosan kiderül.
Méltósággal tűrte, hogy nem lehetett profi világbajnok
Amennyire ez a szocializmusban lehetséges volt, Papp valóban sztárnak számított, akit a közember és a politika egyaránt kedvelt – bár utóbbival természetesen nem volt zökkenőmentes a viszonya.
Az a mai napig nem világos, hogy bár a cím közelébe került, miért akadályozta meg az állampárt, hogy profi világbajnok lehessen belőle. A Pofonok völgyében többen hangosan gondolkodnak a témában, sőt, áttételesen még az akkor már hatalommal nem rendelkező, az 1956. utáni tisztogatás egyik kegyetlen kulcsembere, Marosán György is sztorizgat arról, hogy annak idején ő miért támogatta Papp karrierjét. Leginkább persze azért, mert sok másik sportolóval ellentétben ő nem emigrált, amikor a Sydney-ben megtartott olimpia után jó néhányan éltek a lehetőséggel, hogy nyugaton próbáljanak szerencsét. Papp nem akart külföldön élni, magyar sportoló akart lenni, Magyarországon, a magyar sporttal akart foglalkozni – ezt viszonylag sokszor el is mondja a filmben, de a büszkeség mellett sokszor ott ül szemében a „mi lett volna, ha” keserűsége is.
Szeretett szerepelni és tudott is
A Pofonok völgye című film plakátja.
Nem csak egy alkalommal láthatjuk hát életéről mesélni Papp Lászlót a filmben, és sokszor civilek (esetleg kiskatonák) előtt szerepel, kultúrházakban, majálisokon, egyéb helyeken – ezekben a jelenetekben is jól látszik, nem ijedt meg a kamerától, valamint nem okozott gondot azonos hullámhosszra kerülni hallgatóságával sem. Egyébiránt miután hazajött az 1956-os olimpiáról, Nehéz kesztyűk címmel sajátos sportdrámát forgattak vele – ebben Rajz János alakította edzőjét, s bár a filmbeli Ács Laci nem teljesen állt fedésben Papp László karakterével, nem volt kérdés, hogy a produkció az ő karakterét hivatott erősíteni. Pedig akkortájt még nem is feltétlenül létezett az a fajta sztár-imidzsfilm, amelyhez hasonlót ma rengeteget tudnánk említeni.
Modorát, gondolkodását tekintve, ha úgy tetszik, Papp a nép gyermeke volt, s amikor 2003. októberében hosszú betegség után elhunyt, róla nevezték el a Budapest Sportcsarnok helyére épült arénát. A döntést egyöntetű társadalmi támogatás fogadta, s bár ez a momentum természetesen nem kerülhetett bele a Pofonok völgyébe, azért az egyértelműen kiderül belőle, hogy a magyarok miért szerették ennyire őt, s innen indulva teljesen logikus, hogy igencsak örültek a Papp László Budapest Sportaréna nevének. Papp Lacit nemcsak életében, halála után sem lehetett és lehet legyőzni. És nagy esély van rá, hogy ez így is marad.
