nlc.hu
Sztárok

Molnár Áron Balásy Gyulának: „A könny felszárad, a bűnök nem”

Balásy Gyula egy videóban jelentette be: felajánlja cégcsoportját az állam számára - erre reagált a színész.

Balásy Gyula, a NER egyik meghatározó vállalkozója és a kormányzati kommunikációt gyakorlati szinten működtető cégvezető a napokban adott interjút a Kontrollnak. A beszélgetésben arról is beszélt, hogy felajánlotta cégcsoportját az állam számára. Az interjú visszhangot váltott ki: Molnár Áron színész-aktivista is reagált rá, aki Instagram-oldalán osztotta meg gondolatait, bejegyzését „Balásy Gyula könnyei” címmel publikálva.

A könny felszárad, a bűnök nem. Gyula, Gyula. A pár közbeszerzés, amiről az interjúdban beszélsz, amit nyertetek, csak az egyik cégedben 751 közbeszerzés. Átvertétek a magyarokat, a Fidesz hazug kampányát toltátok éveken keresztül, mérgezve ezzel a köztereket, a magyarok elméjét és lelkét. Stop Soros, Állítsuk meg Brüsszelt… többek között ezeket köszönhetjük neked, nektek. Rogán Antal egyik fő katonája voltál a hazugsággyárban. Mindezt közpénzből, a mi adófizetői forintjainkból

– kezdte videóját Molnár Áron.

molnár áron balásy gyula(Forrás: Kontroll / RTL)

„Nem, nem Gyula. Ez nem úgy van, hogy most te elsírod a bánatod. Hány magyar ember, gyerek, család sírt és szakadt szét a hazugságaitok miatt, míg te csak gazdagodtál, és szartál arra, hogy mit okozol a magyar társadalomban. Az interjúdnak egyetlen oka van. Félsz a tetteid következményeitől! Soha nem szólaltál volna meg, soha nem sírtál volna, ha a Fidesz győz. Maradt volna az arrogáns, pökhendi stílusod, és ugyanúgy loptál volna tovább. És ne gyere nekem a családod jövőjével. Gondoltál volna erre akkor, amikor a magyar családoknak próbáltátok kimosni az agyát a Fidesz hazugságaival. Az igazság az, hogy azért szólaltál most meg, mert zárolták a bankszámláidat. Mert nem sikerült külföldre menekíteni a pénzeiteket. Ezért sírsz te, Balázs. Mert nem hitted volna, hogy ennyire gyorsan szembejön a valóság és a törvény” – szemlézte a színész bejegyzését a 24.hu

Kiemelte: „Minden tettedért felelned kell, és nincs az a könny, amely jóváteszi azt a pusztítást és bűnt, amit okoztatok a magyar társadalomban mentálisan. Következmények, Gyula… következmények.”

Kajdi Csaba is megjegyzést fűzött a leírtakhoz

Molnár Áron posztja alatt a modellügynökség-tulajdonos is megjelent. „Beismerés, hogy bűnös, beismerés, hogy jogtalanul gazdagodott, de bűntudat nincs ebben, csak gyávaság és megalkuvás! Elárulja a bukott hatalmat, és menekülni szeretne! Ez egy vádalku! Nekem nem kellene a felajánlása, inkább álljon bíróság elé, és számoljon el tisztességesen! És, ha elmarasztalják, akkor vállalja minden következményét!” – írta.

Lilu sem hagyta szó nélkül a történteket, Instagram-sztoriban mondta el a véleményét. 

Egy hónapja ez mémnek is erős lett volna. Ma egy hír. Megcsináltuk. Nem fogom fel még. (…)Haver, te nem felajánlod a vagyonod, hanem visszaadod.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top