Véget ért a kényszerintézkedés Noé Viktorral szemben: a Blikk információi szerint a Keresztanyu színészének kezéről eltávolították a nyomkövetőt, így megszűnt a bűnügyi felügyelete. A sorozatsztárt – akit a nézők a Sztárboxból és az Exek csatájából is ismerhetnek – még az év elején, egy nemzetközi elfogatóparancs alapján vették őrizetbe a fővárosban. Az ügy hátterében egy szlovákiai gyerektartási követelés álllt – annak ellenére, hogy a magyar bíróság korábbi jogerős döntése értelmében a színész neveli közös lányukat, és egyik félnek sincsenek tartásdíjjal kapcsolatos kötelezettségei.

Noé Viktor (Forrás: Sajtóklub RTL Klub)
A felügyeleti időszak alatt akadtak különös fordulatok is, márciusban például éppen a lejárati napon tolták ki a határidőt, indoklás nélkül, most ugyanilyen váratlanul szüntették meg az eljárást.
Egyszer csak megszüntették az egészet, méghozzá két nappal a kiadatási tárgyalás előtt. Ez nekem teljesen váratlan volt. Január óta gyakorlatilag folyamatosan érvényben voltak az intézkedések, aztán hirtelen ez történt
– mesélte a színész, aki a szabadságát azonnal sportolással és a családi nyaraló felkeresésével ünnepelte meg.
Az ember ilyenkor azt érzi, hogy valami épül vissza. A közelgő nyári időszak különösen fontos, azt szeretném, hogy a nyarat már ott töltsük a lányommal. Lemegyünk, ott vagyunk a víznél, sütögetünk, bográcsozunk, és egyszerűen csak együtt vagyunk. Ennél több nem is kell.
– fogalmazott.
Noé Viktor: „Bízom benne, hogy ez az út már kifelé vezet”
Noé Viktor beszélt arról is, hogy a hatósági eszköz viselése nemcsak mentálisan volt megterhelő, de a szakmai életét is alaposan felbolygatta. A rendszeres ellenőrzések és területi korlátozások miatt több felkéréstől is elesett.
Előfordult olyan, hogy próbáról hívtak be, mert bejelzett a rendszer. Ott ültem, és egyszer csak közölték, hogy látják, hol vagyok, ne csináljak semmit. Ez megalázó volt. Volt, hogy el kellett hagynom próbát emiatt, és vidéki munkák is kiestek a bűnügyi felügyelet miatt. Ez az egész szétvágta az életemet egy időre
– vallotta be.
Bár a technikai korlátozás megszűnt, az ügynek még nincs vége; a színész bizakodva várja a közelgő bírósági tárgyalást, ahol végre pont kerülhet a kálvária végére.
Ott kaphatok választ arra a kérdésre, hogy mi történik a továbbiakban. Ha ott valamit kimondanak végre, az elindíthat új eljárásokat is. Azt várom, hogy végre tisztuljon a kép. Akkor fogom azt mondani, hogy vége van, ha látom, hogy a lányom teljes biztonságban van. Most még benne vagyunk az egészben, de bízom benne, hogy ez az út már kifelé vezet.
– mondta.