nlc.hu
Sztárok

Mehringer Marci a Mi Hazánknak címezte kritikáját: „Tiszteletlen suttyók, óvodás lúzerek”

Mehringer Marci nem tartotta magában a véleményét.

A roma kultúra és a pártpolitika látványos ütközésévé vált az Országgyűlés legutóbbi ülése, amikor a SUGO Tamburazenekar a cigány himnuszt, majd a Tavaszi szél című dalt adta elő az ülésterem közepén. A produkció alatt éles politikai reakciók bontakoztak ki: miközben a Mi Hazánk képviselői demonstratívan kivonultak a teremből, több kormánypárti, KDNP-s és fideszes politikus, valamint a Tisza Párt képviselői állva tapsolták meg a roma gyerekeket.

Az eset nemcsak kulturális, hanem politikai vitát is gerjesztett. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a Tisza Párt egy vitatott dal előadásával kampánycélokra használta az Országgyűlést. Úgy fogalmazott: a parlamentből „pártrendezvényt” csináltak, figyelmen kívül hagyva azokat a választókat, akik nem támogatják a pártot.

Az eset többeket felháborított, a szombati, Kossuth téri rendezvényen is fellépő Mehringer Marci is megszólalt.

Az, hogy kivonultok a parlamentből, amikor MAGYAR gyerekek elkezdenek zenélni akármilyen himnuszt is – legyen az az európai unió himnusza, vagy az úgynevezett cigány himnusz –, az nem ideológiai kérdés. egyszerűen csak tiszteletlen suttyók vagytok, akiknek nincs helye nemhogy a parlamentben, de alapvetően még a képernyőn sem. nem attól lesztek ti a legnagyobb magyarok, hogy felöltöztök népviseletbe és feszengtek a parlamentben, hanem attól, hogy minden MAGYAR embert ugyanazzal a tisztelettel kezeltek. de hála istennek pont ugyanannyit ér a szavatok most is, mint amennyit eddig is: semmennyit. óvodás lúzerek

– írta közösségi oldalán az előadó.

mehringer marci mi hazánk kritika(Forrás: NLC / Nagy Bogi)

Rendszerkritikus előadó

Mint ismert, Mehringer Marci volt egyik első zenész, aki felvállaltan támogatta a Tisza Pártot. Az előadó egy dalt is írt az ország politikai helyzetéről, amelyben a lakosság mentális állapotát emelte ki. 

„Nem értem, miért mondják, hogy mindenki maradjon a szakmáján belül és a zenészek ne politizáljanak. A művészetek alapja, hogy az ember kritikusan gondolkozik, van véleménye és megfogalmaz olyan dolgokat, amikhez másnak esetleg nincs hangja. Számomra az az idegesítő, ha valaki nem mondja ki a véleményét. Minek csinál valaki zenei tartalmat, ha egyébként nincs véleménye a világról? Nem kell feltétlenül bevonni a politikát, de számos annyira üres dal van, hogy nincs is értelme a kiadásának”mondta korábban az nlc-nek Mehringer.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top