nlc.hu
Itt & most

„Utoljára ezt a hangulatot kamaszkoromban éreztem, amikor egy régi rendszert igyekeztünk lebontani”– Kiss Tibi és a Rendszerbontó Nagykoncert fellépői az eseményről

Kiss Tibi, Mehringer Marci és Vitáris Iván is megszólalt a Rendszerbontó Nagykoncert kapcsán.

Április 10-én Rendszerbontó Nagykoncert címmel eddig még nem látott eseményt szervezett Puzsér Róbert a Hősök terére. A várhatóan tömegeket megmozgató rendezvényen ismert előadók lépnek fel egy-egy rendszerkritikus dalukkal. Az énekesek és együttesek neve sorra derült ki az elmúlt napokban, számuk most már elérte az ötvenet.

Kiss Tibi, Mehringer Marci, és Vitáris Iván megosztották velünk, miért érzik fontosnak, hogy színpadra álljanak, mi az üzenetük.

Kiss Tibi: „Szembe kell néznünk magunkkal, és az ország történelmével. Nem hazudhatjuk el a múltunkat”

Kiss Tibi szerint a szavazás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy beleszóljunk abba, milyen irányba menjenek a dolgok az országban. „Ha nem döntesz, mások döntenek helyetted. Amennyiben nem képviselteted magad, akkor kevésbé jelennek meg a számodra fontos értékek. A szavazás nem csak jog, hanem egyfajta eszköz is arra, hogy felelősséget vállalj a közösségedért. A részvételed azt jelzi, hogy fontos neked, mi történik az országban, azaz figyelsz és törődsz a jövővel” – mondta Kiss Tibi a vasárnapi szavazás kapcsán.

„Utoljára ezt a hangulatot a ’80-as évek második felében, a kamaszkoromban éreztem, amikor egy régi rendszert igyekeztünk lebontani, hogy egy új, reményteljesebb útra léphessen Magyarország. Megtapasztaltuk a rendszerváltás euforikus hangulatát, nyitott, kedves, szabadságszerető Magyarország képe sejlett fel, és boldogan néztünk a jövőbe” – emlékezett vissza. Majd hozzátette, hálás azért, hogy megélhettük azokat az éveket, ugyanakkor szomorú, hogy ilyen-olyan okokból, de letértünk az útról és újra egy antidemokratikus, hatalmi erővel irányított, megkövesedett, álságos rendszerben „csücsülünk”. Úgy véli, nem ezt szerettük volna. „Most az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezen változtassunk, és újra annak reményében induljunk tovább, hogy egy békés, elfogadó, összetartozó és működő ország legyünk” – hangsúlyozta a Quimby énekese, miért tartja fontosnak a rendszerbontást.  

Kiss Tibi

Kiss Tibi (Fotó: Birton Szabolcs)

Mint mondta, tőlük a szervezők a Forradalom című dalukat választották, melynek az élményanyaga még 2006-ra nyúlik vissza, és 2016-ban íródott. Az ilyen érzelmi hevület jobban áll a fiataloknak, de nem csak ezért van idézőjelben a dal mondanivalója, hanem mert a forradalmak a szívekben kezdődnek, és bár a nagy forradalmak hangosak és a véresek, az igazán fontosak a csendben születnek valahol mélyen, legbelül. „Az üzenetem, hogy a változáshoz szembe kell néznünk magunkkal, és az ország történelmével. Nem hazudhatjuk el a múltunkat” – zárta gondolatait Kiss Tibi azzal, milyen üzenetet szeretne átadni a közönségnek a koncerten.

Vitáris Iván: „Nem szeretjük ha megmondják hol és mit lehet csinálni a művészetünkben”

„Mi egy rock zenekar vagyunk. Szeretünk dalokat írni, eljátszani azokat, látni milyen hatást vált ki belőlünk és a közönségből mindez. Szeretünk utazni, úton lenni, új embereket megismerni és szabadon alkotni. Nem szeretjük ha megmondják hol és mit lehet csinálni a művészetünkben, milyen nyelven és kiknek. Azt különösen furcsának találjuk ha egy zenész vagy alkotó kénytelen egy rendszer eltartottja lenni és a tiszta művészetet alárendelni egy politikai narrativának. Mi a szabad kompromisszumoktól mentes alkotásban hiszünk, a zene és a művészetek konszenzuális erejében, és abban hogy a zene segítségével tényleg egyek lehetünk vallástól, neveléstől, politikától függetlenül” – mondta Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere arról, mit szeretne a színpadon közvetíteni a Rendszerbontó Nagykoncerten.

Vitáris Iván

Vitáris Iván (Fotó: magánarchívum)

Mehringer Marci: „Az aktuális politikusaink szakmailag és emberileg is teljes mértékben leszerepeltek”

„Én személy szerint úgy érzem, hogy ez a legalapvetőbb minimum, amit meg kell tennem azért az országért, ahol élek. A politikához nem kell érteni, és nem szabad azt gondolni, hogy ott nálunk okosabbak ülnek. A politika az emberekről kell, hogy szóljon és az ő javaikat kell, hogy szolgálja, erre pedig jó esetben nem kell rákényszerítsük a megválasztott politikusainkat, mert ha jól választunk tudni fogják, hogy ez a feladatuk” – válaszolta Mehringer Marci arra a kérdésre, miért tartja fontosnak a szavazást.

Mehringer úgy gondolja, hogy a jelenlegi közhangulat, a néplélek állapota és az ország gazdasági állapota is egyaránt tarthatatlan. Az aktuális politikusaink szakmailag és emberileg is teljes mértékben leszerepeltek, itt az ideje, hogy eltűnjenek, amilyen gyorsan csak lehet – adott hangot a rendszerbontással kapcsolatos érzéseinek.

Mehringer Marci

Mehringer Marci (Fotó: magánarchívum)

„Szeretném, ha az emberek szívében végre be tudnánk gyújtani azt a tüzet, ami az elmúlt években pislákolni kezdett, ezzel arra sarkallva őket, hogy tegyenek egy szebb jövő érdekében, nem csak politikailag, hanem a hétköznapjainkban is. A koncert célja szerintem amellett, hogy egységet alkotunk, az is, hogy erőt mutassunk, hogy nem félünk és nem tartunk attól, hogy kimondjuk a véleményünket és kiálljunk egymásért” – fogalmazta meg Mehringer Marci a szerinte legfontosabb üzenetet.

A Rendszerbontó Nagykoncert eseményének részleteit és információit ide kattintva láthatod.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top