nlc.hu
Sztárok

Markos György: „Négyszer jöttem ki a halál torkából”

80 éves lett Markos György: négyszer nézett szembe a halállal, vágyik vissza a színpadra.

Szerdán ünnepli 80. születésnapját Markos György, aki negyed évszázaddal ezelőtt búcsúzott el a színpadtól. A Nádas Györggyel alkotott legendás humorista páros egykor hatalmas sikereket aratott, ám a Karinthy-gyűrűs művész tudatosan döntött a visszavonulás mellett. Ma már polgárőrként és hadtörténészként dolgozik, miközben fegyelmezett életmódjának köszönhetően teljes életet él – pedig az egészsége miatt többször is hajszálon múlott az élete.

A legendás Alfonzó fia a 80. születésnapja alkalmából őszintén beszélt a Blikknek az öregedésről és arról, hogyan viszonyul az idő múlásához.

– Nem érzem magam 80 évesnek, de azért amikor belenézek a tükörbe, meglepődöm, hogy ki néz vissza rám. Amúgy pedig – ahogy mondani szokták – 60 év fölött minden nap ajándék. Én is annak élem meg, de nem lesz nagy felhajtás, csendes ünneplés lesz. Sosem felejtem el, az apám azt mondta régen, amikor emlékeztettem, hogy aznap van a születésnapom, hogy jól van, attól még ugyanúgy járnak a villamosok a körúton, nem változott semmi! Ő tanított meg arra, hogy nem kell magunkat ünnepeltetni, várjuk meg, hogy mások tegyék ezt.

„Négyszer jöttem ki a halál torkából”

Markos György életét kétszer is súlyos betegség árnyékolta be. A 2000-ben elszenvedett stroke után ugyan teljesen felépült, ám öt évvel később egy kórházi vizsgálat közben szívrohamot kapott. Ezek az események alapjaiban változtatták meg az életét.

Négyszer jöttem ki a halál torkából, igaz, nekem is volt felelősségem abban, hogy majdnem meghaltam. Nem figyeltem magamra, aztán jött az utolsó figyelmeztetés, a stroke. Na, ott 180 fokos fordulatot kellett vennem, mert tudtam, ha nem teszem, vége lesz mindennek.

Azóta szigorú napirend szerint él: naponta öt kilométert fut vagy sétál, karateedzésekre és konditerembe jár. Mint mondta, orvosai szerint rendszeres mozgás nélkül ma már nem élne. Az elmúlt években több közeli barátja és pályatársa elvesztése is mélyen megrázta.

„Fenyő Miki, Szolnoki Peti, Szilágyi Tibi halála nagyon megviselt. Tibi halála váratlanul ért, úgy tudtam, makkegészséges, és egyszer csak jött a hír a semmiből, hogy már nincs köztünk. Petiről tudtam, hogy beteg, de olyan fiatal volt, bíztam benne, hogy a koránál fogva meggyógyulhat. Ezek a hírek lesújtják az embert. Ilyenkor értékeljük igazán azt, hogy egészségesek vagyunk, és hogy fentről vigyáznak ránk.”

markos györgy

Édesapjára, a legendás Alfonzóra ma is példaképként tekint, gyakran gondol arra, mit tanácsolna neki egy-egy helyzetben. Bár a színpadot maga mögött hagyta, korántsem vonult vissza az aktív élettől. Polgárőrként bűnmegelőzési előadásokat tart, emellett hadtörténészként külföldi filmes stábok munkáját segíti, például katonai jelenetek hitelességének megteremtésében. A fellépésekre azonban továbbra is következetesen nemet mond.

A színpad és a fellépések nem hiányoznak. Tudtam, hogy a csúcson kell abbahagyni, és nem szabad megvárni, amíg elkezdenek sajnálni vagy szánni, mert már nem vagyok jó, és csak leégetem magam. Tudni kell visszavonulni. A mai napig hívnak fellépni, de mindig nemet mondok, mert van egy színvonal, s ha azt már nem tudja teljesíteni az ember, nem szabad felállnia a színpadra.

Markos György a mai humor világáról is markáns véleményt fogalmazott meg. „Belehallgattam ilyen kabarénak mondott dolgokba, és rájöttem, hogy feltalálták a humormentes kabarét. Nem akarok senkit sem bántani, de humoristának lenni komoly dolog… Sokan belevágnak ebbe, pedig nem kéne, de végül úgyis a közönség dönti el, ki tetszik neki.”

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top