A hétvégén elstartolt a Megasztár és az X-Faktor is, mindkettőből dupla adást láthattak a nézők. A válogatókon természetesen feltűnnek a tehetséges versenyzők is, viszont ilyenkor mutatják meg a csatornák azokat a jelentkezőket is, akik nem feltétlenül a műsor zeneisége miatt mentek el a castingra. Bár látszik a mentorokon, mestereken – sőt, a Megasztárban beszéltek is róla – hogy nem megalázni akarják a versenyzőket, a pillanat hevében sokszor elhangzik egy-két olyan mondat, ami nagyon sértő lehet az aktuális jelentkezőre nézve. Erről írt hosszabban Molnár Gusztáv a közösségi oldalán.
Elég!!! Van egy határ, amit nem jelez semmi. Csak utólag vesszük észre, hogy már a másik oldalán állunk. Egy láthatatlan határ. Tegnap néztem egy műsort, és egy ponton azon kaptam magam, hogy már egyáltalán nem az érdekel, ki tehetséges és ki nem. Hanem az, hogy mikor jutottunk el oda, hogy egy másik ember megalázása szórakoztató tartalom lett. Értem én a televíziózást. Kell a nézettség, kell a konfliktus, kell valami, amin másnap csámcsoghat az internet, kell a show, bár erről mi Magyarországon szerintem keveset tudunk. Álltam elég színpadon ahhoz, hogy tudjam: a figyelemért meg kell küzdeni, az nem jár alanyi jogon. De más megdolgozni a figyelemért, és megint más odadobni elé valakit
– kezdte bejegyzését a színész. Kifejtette, hogy az építő kritikával nincs gond, de amikor egy embernek már nem a produkcióját, hanem a külsejét, esetleg a fellépését húzzák le, az már túlmegy egy határon.
(Forrás: Birton Szabolcs)
„Attól, hogy valamit sokan néznek, még nem lesz jó”
És jön a válasz, mindig ugyanaz: „erre van igény”. Igen. Erre van igény. Ahogy nagyon sok mindenre van igény, amit mégsem szolgálunk ki!!! Az igény nem erkölcsi kategória, hanem piaci adat. Attól, hogy valamit sokan néznek, még nem lesz jó, és attól, hogy jól fogy, még nem lesz rendben. Az „erre van igény” nem indok, hanem felmentés, és pont azért használjuk, mert érezzük, hogy kellene ide valami indok. Ráadásul nem is igaz egészen. Ezt az igényt nem megtaláltuk, hanem felneveltük. Évek óta tanítjuk a nézőt arra, hogy a megalázás izgalmas, a kegyetlenség pörgős, a lelki összeomlás pedig jó tévé. Aztán a saját tanítványunkra mutogatunk: hát ő kérte.
„Csak azt nem szeretném elfelejteni, hogy amikor véget ér az adás, a kinevetett ember hazamegy. Elolvassa a kommenteket. És elolvassa az anyja, a párja, a gyereke is. Az a néhány perc nekünk műsoridő volt. Neki az élete egy darabja. Kamu pszichológusokról kapcsolok át álarcos prófétákra. Árucikk a szerelem, a házasság, a tehetség, és 100 kattintás egy sors. Komoly emberek teszik magukat nevetségessé, mert ez a ,,trend,,. Értéktelen emberek kapnak lehetőséget, és üzenik az utánunk jövőknek, hogy ez is egy út. Nem az! A tisztelet, és alázat az lehet út, és talán az egyetlen, csak olyan hangos” – írja, majd azokról az ismert emberekről is kifejtette a véleményét, akik ehhez az arcukat adják.
„(…)Nagyra becsült kollégáim kuncsorognak annak a pár embernek, akik a televíziózás atyaúristenei, de alapvetően csak kárt okoznak a társadalomnak. Egyre nehezebben viselem azt a szemetet, ami ömlik rám a képernyőn keresztül. Akkor nem kell nézni… persze lehet ezt is mondani. Talán Presser Gábor már nem trendi, és nem hoz nézettséget, de van egy belső iránytűm, ami azt mondja, nincs ez rendben. Két műsorba hívtak, szóval nem a mellőzöttség beszél belőlem. Kettőbe nem mentem. Már lehet nem is hívnak. De ha van szakma, akkor azt kellene mondani, hogy eddig, és ne tovább” – zárta mondandóját a színész.
