nlc.hu
Sztárok

A tévéstúdióban halt meg az első férfi bemondó, Varga József

Varga Józsefet az élő adás után, a televízió stúdiójában érte a halál mindössze 51 évesen.
Magyar Televízió logó

45 éve hunyt el Varga József, a Magyar Televízió első férfi bemondója. Bársonyos hangja, fanyar humora és elegáns megjelenése egy korszak jelképe volt; a neve máig összeforr a televíziózás hőskorával – írja a STORY Őszi Különszáma.

Varga József 1929-ben született Abonyban. Később Budapesten érettségizett, majd újságírást tanult. Már fiatalon feltűnt a környezetének a különleges orgánuma, amely a Magyar Rádióhoz vezette el 1952-ben. Néhány évvel később pedig már az ország egyik legismertebb televíziós személyisége lett: Tamási Eszter és Takács Marika után ő lett a Magyar Televízió harmadik állandóan foglalkoztatott bemondója, ugyanakkor az első férfi ezen a poszton.

Kezdetben híreket olvasott fel, majd a Híradóban kommentátorként és műsorvezetőként is dolgozott. Sajátos stílusával új színt vitt a televíziózásba: fanyar humorával és egyedi látásmódjával gyakorlatilag megteremtette a televíziós jegyzet műfaját.

Emellett mesét olvasott gyerekeknek, szilveszteri műsorokban énekelt, szerepelt a Parabolában és a Fórumban, a Mikroszkóp Színpad műsoraiban pedig humorát is megmutatta. Az intervíziós gálák házigazdájaként pedig külföldön is ismertté vált.

Mindössze 51 évesen hunyt el Varga József, a legendás tévébemondó:

6 fotó

1981. május 28-án ugyanúgy ült a stúdióban, mint számtalanszor korábban. Nyugodtan, higgadtan mondta el az előírt szöveget, ahogy mindig. A rendező és az operatőr már érzékelték, hogy rosszul van, de ő befejezte a feladatát. Nem sokkal később súlyos szívinfarktust kapott, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

Éppen ott érte a halál, ahol egész életében otthon érezte magát: a televízió stúdiójában.

Kiemelt fotó: illusztráció, Fortepan / Rádió és Televízió Újság

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top