Instagram-oldalán jelentette be Gyenesei Leila, hogy másodszor is férjhez ment. A magánéletéről nagyon ritkán beszél, ám korábban már posztolt a párjáról: a tévés férje nem más, mint Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group elnök és vezérigazgatója.
A műsorvezetőt 2024-ben fotózták le üzletember párjával, majd ő maga is megerősítette, hogy valóban egy párt alkotnak Andrással egy ideje. „Éljük a teljesen normális, hétköznapi életünket, kölcsönös szeretetben, szerelemben és tiszteletben, a gyermekeinkkel együtt” – nyilatkozta szűkszavúan.
A Blikk információi szerint szakmai kapcsolatból alakult ki közöttük egy mély barátság, majd végül abból szövődött szerelem. „Leila egyik legbiztosabb támasza volt az édesapja halála után, ami nagyon sokat segített neki a nehéz időszakban” – mondta el Borsány-Gyenes Andrásról a szerelmesek egyik ismerőse.

Hét éve vált el
Gyenesei Leila és Feke Pál házassága 2019-ben ért véget.
„Kedves Barátaink, Ismerőseink és a Sajtó Tisztelt Képviselői! Megelőzve minden találgatást és valótlan hírt, tájékoztatunk benneteket, valamint a közvéleményt, hogy meghoztuk életünk legnehezebb döntését. A jövőben külön utakon, de egymás iránt érzett tiszteletben és szeretetben folytatjuk életünket. A közösen töltött éveink legnagyobb ajándéka, féltett kincsünk a kislányunk. Érte a jövőben is mindent megteszünk. Kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel gyermekünkre, valamint a fentieket tudomásul véve, tartsák tiszteletben magánéletünket. Megértésükre számítva, e témában a továbbiakban egyikünk sem kíván nyilatkozni. Tisztelettel: Gyenesei Leila és Feke Pál” – írták akkor a közösségi oldalaikon.
Egy lányuk született, akit azóta is közösen, egyetértésben nevelnek.
Kollégájával is együtt volt
Gyenesei Leila féltve őrzi a magánéletét, de azt tudni lehet, hogy sportos kollégájával, Monoki Lehellel is együtt volt. Közös fotókat is posztoltak és szerepeltek a Legbátrabb páros című műsorban, ám kapcsolatuk hirtelen véget ért.
A pár egyik közeli barátja szerint várható volt a szakítás. „Régóta voltak gondjaik, amiket próbáltak megoldani, egy idő után azonban belefáradtak, és jobbnak látták, ha elengedik egymás kezét” – mesélte.