nlc.hu
Sztárok

Életveszélyes állapotba került Bangó Marika: összeomlott a keringése

Az életét kellett megmenteni Bangó Marikának, miután nyáron szívinfarktust kapott. Az énekesnő keringése összeomlott, újra kellett éleszteni, majd azonnal megoperálták.

Bangó Marika számára drámai fordulatot hozott a nyár: az énekesnő szívinfarktust kapott, állapota pedig olyan súlyossá vált, hogy az orvosoknak újra kellett éleszteniük. A történtek után teljesen más ritmusban éli mindennapjait, és bár már otthon lábadozik, még hosszú a felépülés. Bangó Margit lánya augusztusban került kritikus állapotba.

bangó marika

Egy hajnalon erős mellkasi szorítást érzett, ami miatt azonnal orvosi segítségre volt szüksége. Hamar kiderült, hogy komoly baj van: a keringése összeomlott, ezért életmentő beavatkozásra volt szükség. Az orvosok sikeresen stabilizálták az állapotát, majd megoperálták. A műtét során az is kiderült, hogy a korábban beültetett két sztent egyike nem működött megfelelően. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Marika ilyen súlyos állapotba került. Az énekesnő most őszintén beszélt arról, milyen nehéz időszakon van túl.

Kicsit meghaltam, összeomlott a keringésem, és miután az orvosoknak sikerült visszahozniuk az életbe, rögtön megoperáltak. Kiderült, a korábban behelyezett két sztent közül az egyik nem működött megfelelően. Nagy küzdelmem van abban, hogy legalább ennyire sikerült talpra állnom

– vallotta be a Storynak.

Túl van az életveszélyen

Marika ugyan már túl van az életveszélyen, de egyértelművé tette, hogy korántsem tekinti magát teljesen felépültnek. A gyógyulás fizikailag és lelkileg is megterhelő számára. „Köszönöm szépen az érdeklődést, jobban vagyok, de még közel sem jól” – szögezte le az énekesnő. A történtek az életvitelére is komoly hatással voltak. A korábbi pörgős mindennapok helyett most kénytelen sokkal többet pihenni, és figyelnie kell arra, hogy ne terhelje túl magát. A szívinfarktus ráadásul lelkileg is mélyen érintette, és mint mondja, olyan dolgokat is más szemmel lát azóta, amelyek korábban természetesnek tűntek.

A történtek fényében átértékeltem az életemet, és minden reggel megköszönöm a Jóistennek, hogy felébredtem és élhetek. A kórházi rehabilitációra viszont nemet mondtam, mert nem akartam három hétre magára hagyni a férjemet. Itthon gyógyulgatok.

Bár az orvosok javaslatára akár kórházi rehabilitáción is részt vehetett volna, ezt végül nem vállalta, mert nem akarta hosszabb időre magára hagyni férjét. Így otthon folytatja a lábadozást, miközben igyekszik alkalmazkodni ahhoz, hogy most a pihenésnek és a fokozatosságnak kell elsőbbséget élveznie. A történtek Bangó Marikát arra is ráébresztették, mennyire törékeny az élet. Az életveszélyen már túl van, de saját bevallása szerint még korántsem ért a gyógyulás végére.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top