nlc.hu
Szuperanya
Így változtatta meg a modell életét gyermeke születése

Így változtatta meg a modell életét gyermeke születése

Húszas évei elején méhnyakrákkal kezelték a modellt, majd tíz évvel később háromszor is elvetélt, végül egészséges gyereket szült.

Nikki Phillips életét örökre megváltoztatta, amikor negyedszerre is terhes lett, és megszülte gyermekét, Jettet tavaly júliusban. 

„Ez a leghihetetlenebb dolog a világon” – mondta a modell, aki persze rengeteg történetet hallott már az anyaságról, de szerinte csak azóta tudja megérteni igazán ezeket, mióta maga is anya lett.

A nő azonban azt is elismerte, hogy nagy kihívásként éli meg a sok mérlegelést karrierje és az anyaság között.

„Őszintén szólva sok nehéz napom van. Nem fogok hazudni. Ügyesen kell zsonglőrködni, de soha nem adnám vissza ezt az élményt semmiért sem. Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem.”

Nikki Phillipsnek eddig sikerült összeegyeztetnie a munkát és az anyaságot. Bár nem minden este van otthon, de az altatásnál sosem hiányzik.

„Az anyaság a legfontosabb számomra, szóval szeretnék képes lenni arra, hogy minden este lefektessem a fiamat, vagy ha minden kötél szakad, délután vele legyek.”

A nőt korábban harmadik stádiumú méhnyakrákkal kezelték, később többször is próbált teherbe esni, de háromszor elvetélt, mielőtt Jettel várandós lett volna. Akkor ezt írta Instagramján:

„Alig várom, hogy találkozzunk a kis csodával. Mindig is arról álmodtam, hogy anya legyek, de soha nem tudtam, hogy ez lehetséges lesz-e.”

Yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top